Page 15 - katved-oktober
P. 15

13

Halálos baleset Debrecenben                                                                                                     katasztRóFaVÉDELEM 2015. október
Rakomány nélküli kisteherautó és helyi jára-
      tú autóbusz karambolozott szeptember 1-jén        lődve a nagy erejű becsapódás miatt, hogy a sofőr a
      reggel Debrecenben, a Diószegi úton. A mű-        járműbe szorult. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett,
szaki mentéshez a debreceni hiva-                       hogy az életét már nem lehetett megmenteni, a hely-
tásos tűzoltó-parancsnokság
tűzoltói érkeztek. Kocsel                                             színen belehalt sérüléseibe. A kollégák
János tű. főhadnagy,                                                             először nyomatóhengerrel szét-
szolgálatparancsnok                                                                    feszítették, majd feszítővágó
még ma is ponto-                                                                            segítségével szétvágták
san emlékszik a                                                                                a férfi szinte egész tes-
történtekre: „A ri-                                                                              tét bilincsként össze-
asztás után azonnal                                                                               szorító kasznit.”
a baleset helyszínére                                                                                A rendőrség
indultunk, a vonulás                                                                             mindeközben meg-
azonban nem volt zökke-                                                                         kezdte a helyszí-
nőmentes. Az esetet bejelentő                                                                nelést és a forgalom
személy ugyanis rossz címet adott                                                         irányítását. A tűzoltók
meg, de szerencsére egy, a baleset közelében lévő                                   pedig a másik járműre kon-
helyszínt is megemlített a bejelentésében. Mikor ki-
érkeztünk, a mentők már a helyszínen dolgoztak. A                           centráltak: „Ezzel sem volt egyszerű
buszon csak annak vezetője utazott, ő könnyű sérü-      dolgunk. A jármű feszültségmentesítését és üzem-
léseket szenvedett. Éppen őt ápolták az egyik mentő-    anyagrendszerének átvizsgálását nehezítette, hogy
autóban, majd további vizsgálatok céljából kórházba     a busz egy kimélyített beton árokcsatorna fölött állt
szállították. A furgon eleje annyira össze volt prése-  meg. Az eleje teljesen befúródott az árokpartba.”

                                                                                                               Rácz Máté
                                                                                 Fotó: Kocsel János (Debrecen HTP)

Hatalmas tûz pusztított a virágkereskedésben
Kigyulladt szeptember 10-
      én éjjel a miskolci Szeles     Fotó: Borsod KMSZ
      utcában lévő virág-nagy-
kereskedés. A tűzről lakossági                          a tiszaújvárosi vízszállítót, vala-  riasztási fokozat kettes szintről
bejelentés érkezett a megyeszék-                        mint a katasztrófavédelmi mű-        indult, az irányítás átvételekor
helyen működő tevékenységirá-                           veleti szolgálatot is riasztották.   már hármas kiemelt volt.
nyító központba éjfél után 47                           Az utóbbi a felderítést követően
perccel. „Riasztó hangjára kel-                         átvette a tűzoltás irányítását. A       A miskolci egységek három
tem és látom, hogy a szemben                                                                 gépjárműről hat vízsugárral ol-
lévő virágnagyker tetőszerkeze-
te nagy részen ég” – mondta a
segítséget kérő férfi.

   A jelzést követő harmadik
percben a miskolci hivatásos
tűzoltók már három gépjármű-
fecskendővel úton voltak a város
központi részén található keres-
kedelmi egységhez, ahol egy
ezeregyszáz négyzetméteres
raktárépület égett teljes terjedel-
mében. A káresethez a miskolci
létraszeren kívül egy kazincbar-
cikai fecskendőt és a vízszállítót,
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20