Page 24 - OKF Online Magazin
P. 24

PoRtRÉ22

   „Ha újrakezdhetném, megint tûzoltó lennék”

        Tizenkétszeres világbajnok, tizenkétszeres Európa-baj-                      a három versenyszámban elnyer-
        nok és hatszoros világkupa-győztes, miközben idehaza                        tem az első helyezést. Rozsnyó után
        kétszer is az év sportolójának választották. Sztanke Jó-                    Csehországban, Trutnovban voltunk
        zsef tűzoltó főtörzszászlós erőemelővel beszélgettünk.                      a csapattal. Érdekesség, hogy erre
                                                                                    a versenyre eredetileg nem jelent-
        • Honnan jött az ötlet, hogy tűzoltó  lő csapatot alakítani, és örülne, ha  keztem, de aztán erőemelésben és
                                              én is a tagja lennék. Azóta oszlo-    fekvenyomásban mégis elindultam.
        legyél?                               pos tag vagyok. Három szervezet-      Nagy bánatom, hogy annyira is-
                                              nél szoktunk versenyezni, ezeknél     mernek már nemzetközi szinten
        • A '80-as évek elején egy termelő-   nemzetközi bíró is vagyok.            is, hogy az ellenfeleim inkább ki-

        szövetkezetnél dolgoztam gépkeze-     • Hogyan lehet összeegyeztetni a bí-      kerülnek: vagy lefogynak, vagy
        lőként. Soha nem felejtem el, ami-                                              híznak. Szóval jelentkeztem a
        kor két évvel később Tés mellett      ráskodást és a versenyzést?               versenyre, kifizettem a nevezési
        arattunk, és egy hirtelen jött tűz-                                             díjat, és mire az eredményhir-
        védelmi ellenőrzés során odajött      • Előre megvan, hogy mely napo-           detésre került sor, már csak egy
        hozzám a pétfürdői tűzoltóság                                                   ellenfelem volt. Ketten álltunk
        akkori parancsnok-helyettese, aki     kon versenyzem és mely napokon            fent a dobogón. A többiek el-
        meglátva a hivatásos jogosítvá-       vagyok bíró. Ez hasonlít a sporto-        mentek vagy nem indultak. Így
        nyomat, megkérdezte, hogy nem         láshoz: meg akartam mutatni a fia-        elhoztam mindkét aranyérmet.
        mennék-e el hozzájuk tűzoltó-         taloknak, hogy szolgálatparancsnok        Közvetlenül a trutnovi verseny
        nak. Így indult. Még abban az         létemre én is meg tudom csinálni a        után jött egy újabb nemzetközi
        évben felszereltem. Több évtizede     gyakorlatokat. Komoly dolog, hogy         megmérettetés, amelyet a közeli
        szolgálok, de ha újrakezdhetném,      bíró létemre szabályos gyakorlato-        dátumok miatt kevesen mertek
        megint tűzoltó lennék.                kat kell tudnom bemutatni, hiszen         bevállalni. Itt 240 kilóval gug-
                                              ha valakit elbírálok, akkor nekem         goltam, ami világrekord. Na-
        • Melyik a legemlékezetesebb ese-     is tudnom kell a gyakorlatot.             gyon jól összejöttek a dolgok
                                                                                        az elmúlt tizenhárom év alatt:
        ted?                                  • Milyen eredményeket értél el?           tizenkétszeres világbajnoknak,
                                              • Tavaly májusban voltam Rozs-            tizenkétszeres Európa-bajnok-
        • Egy inotai bokros területen ke-                                           nak és hatszoros világkupa-győz-
                                              nyón, ahol a csehek, a szlovákok      tesnek mondhatom magam. Az ér-
        letkezett tűzre emlékszem vissza      és a magyarok közös bajnokságot       mek és serlegek nagy részét vegyes
        leginkább, egy környéken lakó         rendeztek. Ott összesen 653 kilo-     erőemelésben nyertem. Az a speci-
        ember betévedt a tűzbe és hal-        grammot emeltem ki, ebben benne       alitásom. Az azt jelenti, hogy egy
        lottam, ahogy fuldokol és kiabál.     van a guggolás, a fekvenyomás és      versenyen guggolok, fekve nyomok
        Akkoriban gépkocsivezetőként szol-    a felhúzás is. Abszolút első lettem   és felhúzok. Súlycsoportonként több
        gáltam. Beindítottam a szivattyút,    ezzel az eredménnyel, tehát mind      világrekordot is tartok.
        bementem érte és kihoztam. Nem
        volt kifejezetten nagy dolog, de el-                                        • Sok sérülést szereztél a tizenhárom
        ismerték. Valamiért ez az eset na-
        gyon megmaradt bennem.                                                      év során?

        • Hogyan kerültél kapcsolatba az                                            • Legutóbb egy ágyékizom-szaka-

        erőemeléssel?                                                               dásom volt. 210 kilóval guggoltam
                                                                                    speciális ruha nélkül, és olyan ér-
        • Eredetileg asztaliteniszeztem, nem                                        zés volt, mintha nem lenne lábam.
                                                                                    Nagyon fájt, de felmentem, rutinból
        sok közöm volt a súlyokhoz. Aztán                                           megcsináltam és világrekord lett. Bár
        tizenhárom évvel ezelőtt önszorga-                                          sem a fekvenyomás, sem a felhúzás
        lomból elkezdtem emelgetni a sú-                                            nem lett világrekord, de 220 kilót
        lyokat a tűzoltóságon. Eleinte csak                                         megemeltem ezzel a szakadással...
        száz-száztíz kilóval nyomtam ha-
        tot-hetet, de egy veszprémi tűzoltó                                          Kép és szöveg: Csépányi-Barczi
        az egyik edzésen azt mondta, hogy                                                              Petra tű. hadnagy
        versenyezni is mehetnék. Megfogad-
        tam a tanácsát. Az edzőteremmel,
        ahol a csapatom edzeni szokott, a
        fiam ismertetett meg. Egy nap iskola
        után hazajött és azt mondta, hogy
        szeretnének egy „masters” erőeme-
   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29