Page 30 - magazin-június
P. 30

28

                                                                                gáltatni, ezért is jelentett nagy feladatot a sérültek
      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
                                                                                felkutatása. A két túrázó egyike a szakadék egy
                                                                                kiálló  fatörzsén  rekedt,  eszméletlen  állapotban
                                                                                volt, a másik a vízesésnél törte bokáját, a harma-
                                                                                dik pedig megcsúszott a meredek hegyoldalon és
                                                                                ugyancsak végtagsérüléseket szenvedett.
                                                                                   A gyakorlatban résztvevő tűzoltóknak és ön-
                                                                                kénteseknek  egyaránt  kiemelt  hangsúlyt  kellett
                                                                                fektetni a munkavédelmi szabályok betartására
                                                                                és a különleges körülmények közt történő mun-
                                                                                kavégzésre,  például  a  magasban  végzett  tevé-
                                                                                kenységre és kötéltechnikára vonatkozó speciális
                                                                                szabályokra. A hivatásos tűzoltóegységek és az
                                                                                önkéntes mentőszervezetek összehangolt mun-
                                                                                kával, mentési csoportokra osztva kezdték meg
                                                                                a sérültek felkutatását a gyakorlatot vezető ka-

                                             anyagokat,  amelyek  aztán  a  mezőtúriak  gulyás-
                       Jász-Nagykun-Szolnok  ágyújában forrtak össze ízes pörköltté, gulyássá.

            „Sikeres, látványos, példaértékû” – járási   Remek volt az összhang a társzervekkel is, így a
                                             megyei védelmi bizottság, a vízügyi igazgatóság,
               mentôcsoportok nemzeti minôsítô  a vízi rendőrség, a járási hivatalok, a települési pol-
                        gyakorlata
                                             gármesterek, az önkéntes tűzoltó egyesületek, Rá-
           Eredményesen  zárult  kilenc  járási  önkéntes   kóczifalva  önkormányzatának  munkatársai  mind
           mentőcsoport egy időben tartott, közös nemzeti   támogatók voltak a hatalmas közös feladatban.
           minősítő gyakorlata május 25-én Rákóczifalván.
           Több  mint  negyven  jármű,  háromszáznegyven   Kép és szöveg: S. Tóth Anikó tű. hadnagy
           ember,  összesen  tízezer  önkéntesen  felajánlott
           munkaórája jól kifejezi a számok nyelvén azt a ha-
           talmas munkát, amelyet a gyakorlaton teljesítettek                         Nógrád
           a résztvevők. Mindennek a megszervezése, a tíz   Gyakorlat a Páris patak völgyében
           munkaállomás kialakítása, és egy többórás ösz-
           szefüggő, látványos bemutató megrendezése az   A gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező
           igazgatóság polgári védelmi szakterületét dicséri,   Páris-patak völgyében tartottak mentési gyakorla-
           amelynek  munkatársait  az  igazgató  példaképül   tot Nógrád megye hivatásos tűzoltói május 23-án.
           állított a teljes személyi állomány elé.   A gyakorlat célja az volt, hogy a benne résztve-
             Varga Béla tűzoltó ezredes, megyei katasztró-  vők gyakorolják a kiemelt jelentőségű turisztikai
           favédelmi igazgató értékelése szerint színvonalas,   külterületeken, valamint a veszélyt jelentő, védett
           alapos munkával előkészített, dinamikus feladatsor   területeken bekövetkezett balesetek során szük-
           valósult meg. A szakterület tábori körülmények kö-  séges beavatkozást, a mentési lehetőségeket, a
           zött négy napon át, május 22. és 25. között biztosí-  kötéltechnikai eszközök használatát és az önkén-
           totta az ellátását több mint háromszáz embernek.   tes mentőszervezetekkel történő együttműködést.
           Meleg ételből hatszáz adag fogyott el, miközben   A  tűzoltók  végrehajtották  továbbá  a  mentési
           földön, vízen és a levegőben is dolgoztak az ön-  beosztásokhoz  kapcsolódó  feladatokat,  próbára
           kéntesek. Négylábú segítőik közül három ló és hat   tették a beosztotti állomány szerelési gyakorlato­
           kutya csatlakozott hozzájuk, „ők” eltűnt ember ke-  kon elsajátított ismereteit, a mentéshez szükséges
           resését, felderítést kaptak feladatul.   felszerelések  használatát,  valamint  a  mentendő
             A gyakorlaton alapvető vízkárelhárítási felada-  ember  felkutatását,  kimentését.  A  Nógrádszaká-
           tokat kellett teljesíteniük az önkénteseknek: nyúl-  lon átfolyó patak völgyében megtartott szituációs
           gátakat építettek, védműveket erősítettek meg és   gyakorlaton  a  balassagyarmati,  a  salgótarjáni,  a
           fóliáztak, buzgárt fogtak el, szivattyúztak, légi fel-  berceli  és  a  rétsági  hivatásos  tűzoltók,  valamint
           derítést végeztek, segélycsomagot juttattak célba   a Karancs Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó
           légi, vízi és szárazföldi úton, valamint vízből men-  Egyesület és a Cserhát Mentőkutyás, Különleges   tasztrófavédelmi műveleti szolgálat utasításainak
           tettek. A járási mentőcsoportokkal együttműködve   Mentő, Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Közhasznú   megfelelően. A tűzoltók különböző kötéltechniká-
           gyakorolt a helyszínen a megyei Tisza Mentőcso-  Egyesület  tagjai  vettek  részt,  a  sérülteket  pedig   kat alkalmazva mentették ki a sérülteket, az esz-
           port is, amely 2012-ben már megszerezte nemzeti   a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szer  ve -  méletlen állapotban lévőt pedig KED-mellénybe
           minősítését városi kutató-mentő tevékenységre. A   zetének három önkéntese alakította.   rögzítették, majd kötélpályán vitték fel a szaka-
           gyakorlat nem titkolt célja volt az is, hogy a járási   A forgatókönyv szerint a Páris-patak völgyé-  dékból.  Mindhárom  sérültet  hordágyon  kellett
           és  megyei  mentőszervezetek  tapasztalataikkal   ben egy háromfős kiránduló társaság két tagja a   kimenteni az erdőből, ami a csúszós és meredek
           egymást  támogassák,  kiegészítsék.  Mindehhez   völgybe csúszott, harmadik társuk a segítségükre   terepen nehéz feladatot jelentett.
           a közösségi szolgálatot végző tanulók munkája is   sietett, de eltévedt, majd ugyancsak sérüléseket
           hozzájárult. Rácz Lajos séf vezetésével ugyanis a   szenvedett. Mobiltelefonon kért segítséget, de a   Kép és szöveg: Angyal Eszter tű. zászlós,
           fi atalok készítették elő a főzéshez szükséges alap-  helyszínről  nem  tudott  pontos  információt  szol-  megyei szóvivő
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35