Page 34 - katved-január
P. 34

32     Évértékelés a Belügyminisztériumban és a fôigazgatóságon

      REJTVÉNY, IMPRESSZUM  A Belügyminisztérium éves értékelő értekezletén a miniszterelnök bejelentette: január elsejétől a tiszthelyettesek havi (1) forintos bérkiegészí-




           tést kapnak. A cél most a tiszthelyettesi állomány megerősítése, megtartása, később a rendvédelmi életpályamodell bevezetése. A katasztró-
           favédelem közelebb ment az ország lakosaihoz, 2012-ben tizenhét (2) alakult, 2013-ban tizenöt és a tervek szerint az idén is (3) kezdi meg
           a munkát. A BM Országos Katasztrófavédekmi Főigazgatóság évértékelő állományértekezletén a szervezet vezetője a 2013-as esztendőről
           úgy fogalmazott: a katasztrófavédelem (4) szervezettel, kiegyensúlyozottan működött. Sajátos, bővülő feladatrendszer jellemezte az elmúlt
           esztendőt, új (5) jogköröket kapott a szervezet. A katasztrófavédelem jelentősen hozzájárult a nemzeti összefogáshoz, erre legmarkánsabb
           példa az (6) védekezés volt, ahol rengeteg önkéntes dolgozott együtt a hivatásosokkal.




                           ÉJFÉLIG       KEZD          KEDVEL
            SZŐLŐ          TART          ÉRTENI         VKIT
            ÉDES                         VMIT                        KÖTŐSZÓ
            LEVE          NYÍRSÉGI       NÉMET          RÖVID
                          FA             VÁROS         KÖTŐSZÓ


            PEST M.-I             IDŐSEBB             EINSTEINIUM
             VÁROS                 RÖV.
                                                       SZÜRKE
             KÉN,                DUNÁNTÚLI             RÁGCSÁLÓ
            ITTRIUM              SPORTCLUB
             1                                                        3


                  AZ EGYIK TV                  GYAKORÍTÓ
            ÉKESSÉG, CSATORNA                  KÉPZŐ
                     2                          MÁRIA
             DÍSZ
                                                BECÉZVE
                          C-DÚR          RÉTEN        .                      RÓMAI         ILONA
                          3. HANG         LÉVŐ                               SZÁZ         BECÉZVE         6
                           AZ ARC         4                                 AZ EGYIK      NEM JUT
                           RÉSZE                                             SZÜLŐ        TOVÁBB
           MAGÁNHZÓ              KÖNNYEKET                     ZAKÓ                 FÖLÉ
           PÁR                   HULLAJT                       ELEJE               ELLENTÉTE
           SPORTOLÓ               FAFAJTA                      ...SZÓ                EHET
             (RÉG.)                                            PANASZ               ELEJE
                                                       ZENEI
                                                       EGYÜTTES
                                                       KÁLIUM
                                                 FŐZŐ                                               VOLT
                                                HELYISÉG                                            (FIZ.)
                                                -BA;-BE                                             JELE
                                                NÉMETÜL                                             AZ ’R’
                           ... HAL                    KÖZHASZNÚ                    DEBRECENI
            EGYÜGYÜ      BÉKALÁRVA                    ALAPÍTVÁNY                   SPORTISK.
                           TOJÁS                       ...BJÖRK                     SÖTÉDES
             KÉN          NÉMETÜL                     VERSENYZŐ                     UTÁNI
                                                               ÉSZAK         C-DÚR          ROMÁN
                                                               RÖV.          3.HANG         FOLYÓ
                                                             ANGOL SÖR       NÉMET        FOGÁSZATON
                                                              /VILÁGOS/      FIZIKUS       MONDJUK
                                  RÓMAI          5
            SZEM.                 ÖTVEN                               T                                    I
            NÉVMÁS                IGEN         KIEJTETT
                                 OROSZUL       MSHANGZÓ
                           C-DÚR         KÓRHÁZI                     HIVATÁSOS            CSODÁLKO-
                           2. HANG       OSZTÁLY                       RÖV.               ZÁS HANGJA     AZ ÚT JELE
                          FRANCIA         RÓMAI                       LITER                NEM TE        (FIZ.)
                          GK.JELZÉS        ÖT                          RÖV.
            HIVATÁS-
            SZERŰEN  Ó
            FELÜGYEL
            VMIRE


                                           KATASZTRÓFAVÉDELEM
                 LVI. évfolyam 2. szám ● 2014. február                   ára: 250 Ft
                                    A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűz-,   Nyomdai előkészítés: Duna-Mix Kft.
                                      polgári védelmi és iparbiztonsági képes folyóirata  Tördelőszerkesztő: Pápay György
           Szakmai f ol yóir a t
                                              Megjelenik havonként.                  Felelős vezető: Szakolczai Lóránt
                                     A kiadásért felel: Dr. Bakondi György tű. altábornagy,   Nyomda: Duna-Mix Kft.
                                             a BM OKF főigazgatója                        www.dunamix.hu
                                           Főszerkesztő: Újhegyi Katalin                 HU ISSN-1586-2305
                               Újságíró: Galántai Judit, Kreisz Attila, Pintér Attila, Pirisi Marcell,
                                           Pirisi Zsolt, Radovits Dávid                   Terjeszti: BM OKF
                                             Fotóriporter: Jóri András         Előfizethető: BM OKF, 1149.  Budapest, Mogyoródi út 43.
                                     A szerkesztőség postacíme: Budapest, 1903. Pf. 314.  Levélcím: 1903. Budapest, Pf.: 314. Telefon: 469-4100.
                                   E-mail cím: okf.kommunikacio@katasztrofavedelem.gov.hu  Előfizetési díj: egy évre 3000 Ft. Egyes szám ára 250 Ft.
             HU ISSN-1586-2305            okf.kommunikacio@katved.gov.hu
           kat,ved-feb-boritok.indd   3  2014.02.14.   8:02:38
   29   30   31   32   33   34   35   36