Page 3 - katved-január
P. 3

1

            Alaprendeltetés szerint                                           A tartalomból





        Január az állami szervezetek életében az egyenlegkészítés, az évértékelés, a fel-  A hónap beavatkozásai....................................2
        adatok meghatározásának az időszaka. Nincs ez másképpen a katasztrófavéde-
        lemnél sem. A Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervezetek közös
        évértékelésén a tárca vezetője és a miniszterelnök egyaránt áttekintette az elmúlt
        esztendő,  illetve  a  kormányzati  ciklus  történéseit.  Mindkét  vezető  elismeréssel                      KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. február
        szólt a katasztrófavédelem teljesítményéről, a szervezet által befutott pályaívről,
        a végrehajtott átalakításokról. Külön kiemelték a tavalyi dunai árvízi helyzet ke-
        zelését, mint fogalmaztak, az ügyben érintett szakterületek és az állampolgárok
        közös sikere, hogy az árhullám úgy hagyta el az ország területét, hogy sem em-  Interjú
        beri áldozatot nem követelt, sem súlyos anyagi károkat nem okozott. A kormány-  Kevesebb beavatkozás, erôsödô önkéntes
        fő személyesen mondott köszönetet a katasztrófavédelem állományának ezért  a   tûzoltóságok....................................................11
        teljesítményért.
           Az értékelés természetesen nemcsak kívülről jön, valamennyi szervezet maga   Krónika
        is  bemutatja,  hogyan  látja  előző  évi  működését.  A  vezetői  értékelés  szerint  a   Évértékelés a Belügyministériumban és
        katasztrófavédelem  stabil  szervezettel,  kiegyensúlyozottan  működött  2013-ban,   a főigazgatóságon...........................................13
        alaprendeltetését betöltötte, jelentősen hozzájárult a nemzeti összefogáshoz és   Hóban és esôben is bizonyított a
        a  közbiztonság  erősítéséhez.  Tette  mindezt  törvényesen,  költséghatékonyan,   katasztrófavédelem.........................................15
        úgy,  hogy  közben  fejlődött  műveleti  képessége,  hatósági  munkáját  pedig  a
        felhasználóbarátság jellemezte.
           Január persze nem elsősorban az évértékelés miatt érdemel figyelmet, ilyenkor
        elsősorban a téli hónapokra jellemző helyzetekre kell számítani. A harmadik hét
        végén érkezett el ezúttal az ideje annak, hogy mások mellett a katasztrófavédelem
        is bizonyítsa: alaposan felkészült a téli időjárási viszonyok idején szükséges lépé-
        sek megtételére. Ha igencsak késve is, de megérkezett a zimankó, vele a havazás,
        főleg az ország nyugati felére borult fehér lepel. Nem is lepel, hanem komoly hó-  Földrengés Nógrád megyében........................17
        takaró. És nemcsak hótakaró, hanem a ráadásként érkező erős szél miatt hófúvás   A lánctalpastól az önmelegítő raguig..............19
        is.  Egyébként,  ahogy  az  egy  valamire  való  kihívástól  elvárható,  természetesen
        a hét vége felé indult meg a havazás, pénteken egész nap esett, percről percre   Portré
        változott a meteorológiai helyzet. Egyre több megyében kezdték meg munkájukat   Csodával határos módon úszta meg...............22
        a védelmi bizottságok, a mogorva közlekedési viszonyokra tekintettel több helyen
        megtiltották a kamionok közlekedését. Számos baleset történt, a havas dunántúli
        megyék tűzoltói folyamatosan dolgoztak. Természetesen nemcsak a hivatásosok,
        hanem az önkéntes egyesületek és az önkormányzati egységek is. Rajtuk kívül
        sorompóba állt a honvédség is, a bajban lévő területekre katonai járműveket ve-
        zényeltek át, hogy segítsenek a mentésben. Akadt olyan honvédségi jármű, amely
        már a célállomásra igyekezve, útközben is egyre-másra húzta ki az árokból az oda
        becsúszott autókat. A várakozásra kényszerített kamionosok ellátásában a karita-  Aki legyorsulta a tolvajt...................................23
        tív szervezetek játszottak fontos szerepet. Nem telt el egy hét, és a tél a hó mellett   Tűzoltónak született........................................24
        megmutatta másik fegyverét is: ónos esővel támadott, természetesen ismét hét-
        végén. Mindkét hétvége a katasztrófavédelem nagyüzemét hozta, a lakosság fo-  Az igazgatóságok életébôl............................25
        lyamatosan kapta a híreket nemcsak arról, hogyan alakul az időjárás, hanem arról
        is, milyenek az utak, mi a teendő téli időjárás esetén. Az információk megjelentek
        a főigazgatóság és a területi szervek honlapjain, a szervezet Facebook-profilján,
        de csúcsra járt a veszélyhelyzeti értesítési alkalmazás is. Utóbbit a rossz idő be-  Címlapunkon: Családi ház teteje égett
        köszöntével tömegesen töltötték le. Az ónos eső óráiban pedig a televízióadások   Budapesten, a tizenharmadik kerületben
        alatt közérdekű közlemények futottak.                                    Fotó: Schultz László tű. főtörzsőrmester
                                                                                        - FKI Videócsoport
           A többfrontos információszolgáltatás eredményre is vezetett, az emberek meg-  A borítók fotóit készítette: Kaposvár, Nagy-
        fogadták a minden irányból érkező tanácsokat, így tragédia nélkül telt el az eddigi   atád, Siófok, Nagykanizsa, Eger HTP, FKI
        két, valóban téli hétvége.                                             Videócsoport, Novák József tű. főtörzszászlós
                                                                                        (KOK), Jóri András
                                                                                    Az Országos Katasztrófavédelmi
                                                                               Főigazgatóság hivatalos honlapja az interneten:
                                                             a szerkesztőség     www.katasztrofavedelem.hu










 kat,ved-feb-boritok.indd   1  2014.02.14.   8:03:46
   1   2   3   4   5   6   7   8