Page 24 - katved-október
P. 24

22

           vezet, hogy tagjai bátran és elhivatottan szállnak   szolgálat és a rendőrség. A „Cross Landing   csolódó mentőcsapat quados egységének jár­
      az igazgatóságok életéből
           szembe az elemi erőkkel. Ez év szeptember 21-én   2013” elnevezésű, négyes kiemelt riasztási   művei megbirkóztak a tereppel és az egyik fiút
           az elmúlt tizennégy évtizedre emlékezve szervez­  szintű  gyakorlat  feltételezése  szerint  Szen­  meg is találták. Az újabb feladat szerint a viha­
           ték meg jubileumi ünnepi eseménysorozatukat a   tes  határában  lezuhant  egy  szállítógép  ti­  ros szél fákat döntött ki az Ilona-part városrészt
           miskolci tűzoltók.                zenöt fős személyzettel a fedélzetén. A gép   a városközponttal összekötő útra, miközben az
             A tűzoltóság  központi,  Dózsa  György  utcai   roncsai körül tizenhárom, míg a közeli Kurca   ottani idősek otthonából többeknek is segítség­
           laktanyája előtt Szent Flórián fa szobránál ko­  főcsatorna  partján  két  sérültet  találtak  a   re volt szüksége. A járási mentőcsapat tagjai
           szorúzással  kezdődött  a  programok  sora.  Ezt   mentőegységek, őket kellett kimenteniük és   motoros láncfűrésszel eltávolították az úttestre
           követően  mazsorettek  és  fúvós  zenekar  kísé­  szakszerűen ellátniuk.  dőlt fákat és szivattyúval a több épületet is el­
           retében  vonultak  a  tűzoltók,  családtagjaik,  a   A gyakorlat helyszínén egy vezetési pon­  öntött vizet, majd az egyik buszmegálló mellett
           meghívott  vendégek  és  a  tűzoltógépjárművek   tot  is  felállítottak,  amelyen  a  gyakorlatozó   álló  személygépkocsiból,  amire  fát  döntött  a
           a  rendezvénysorozat  központi  helyszínére,  a   egységek vezetői határozták meg a mentés   viharos szél, kimentették a sérülteket.
           Mindszent  térre.  A  gyermekprogramok  mellett   lépéseit,  folyamatát.  A  lezuhant  repülőgép   A  gyakorlatban  részt  vett  a  járási  mentőcso­
           tűzoltógépjármű-bemutatók,  ideiglenes  tűzoltó   fekete  dobozát  a  protokoll  szerint  riasztan­  port  tagjaként  a  Szentesi  Tűzoltók  Hagyomány­
           múzeum, tűzvédelmi tesztek, valamint füstsátor   dó szentesi, csongrádi, hódmezővásárhelyi,   őrző  Közhasznú  Egyesületének  két  búvára,  a
           is színesítette a rendezvényt. A miskolci tűzoltók   kunszentmártoni,  kiskunfélegyházi  és  szar­  fábiánsebestyéni Szent Sebestyén Önkéntes Tűz­
                                                                                oltó Egyesület hatfős csapata egy gépjárműfecs­
                                                                                kendővel, egy feszítővágó berendezéssel és kétfős
                                                                                quados egységgel, valamint a Szegvár Nagyköz­
                                                                                ség Önkéntes Tűzoltó Egyesület négy tagja, egy
                                                                                gépjárműfecskendővel és motoros láncfűrésszel.
                                                                                   A gyakorlat végrehajtását Tátrai János tű.
                                                                                alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavé­
                                                                                delmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelő­
                                                                                je „megfelt”-re értékelte.
                                                                                      PB palackok a röszkei tûzben
                                                                                Egy háromszáz négyzetméteres, egykor istálló­
                                                                                nak használt épületben ütött ki a tűz szeptember
                                                                                22-én Röszke külterületén. A szegedi egységek
                                                                                        Fotó: Arany-Tóth Attila tű. hadnagy  tárgyak raktáraként működő épület tüzét. A be­
                                                                                három vízsugárral oltották el a jelenleg használt

                                                                                avatkozás közben két PB palack maradványait
                                                                                is megtalálták a tűzoltók és egy ép palackra is
                                                                                bukkantak.  Ennek  hőmérsékletét  hőkamerával
                                                                                követték és csak 23 Celsius fokosra visszahűtött
                                                                                állapotban hozták ki az épületből. Az épségben
                                                                                kihozott palackot a gázszolgáltató elszállította.
           nagy tömeg előtt tartott műszaki mentési és fa­  vasi  katasztrófavédelmi  egységek,  valamint   Személyi sérülés nem történt.
           vágó bemutatóit tapssal ismerte el a közönség.   a Csongrád megyei katasztrófavédelmi mo­
             Az ünnepi állománygyűlésen a városi és a   bil labor és a műveleti szolgálat kutatta fel.   Arany-Tóth Attila tű. hadnagy,
           tűzoltósági vezetők köszöntői után Lipták Atti­  Eközben  a  tűzoltók  a  sérülteket  a  központi   megyei katasztrófa védelmi szóvivő
           la  tűzoltó  ezredes,  megyei  katasztrófavédelmi   mentési helyre szállították, ahol a mentőszol­
           igazgató  elismeréseket  adott  át  a  kiemelkedő   gálat és a honvédség egészségügyi szolgá­
           munkát  végző  miskolci  tűzoltóknak.  Köszön­  latának szakemberei ellátták őket. A súlyos   Fejér
           tötték,  és  jókívánságaikat  fogalmazták  meg  a   sérülteket  az  Országos  Mentőszolgálat,  a   Megyei közgyûlési elismerés
           megyeszékhely tűzoltóinak a meghívott német   Magyar Honvédség és a Román Légierő egy-
           Aschaffenburg, a horvát Pélmonostor, az erdélyi   egy helikoptere szállította kórházba.  A  tűzvédelem  területén  végzett  több  évtize­
           Gyergyószárhegy  tűzoltói,  valamint  a  szlovák   Rendszerbe állt a szentesi járási   des kimagasló munkájáért Salamon Lajos-díjjal
           és lengyel tűzoltó szakszervezet képviselői. Az   mentõcsoport       tüntette ki a Fejér Megyei Közgyűlés Györök Fe­
           állománygyűlést a BM OKF Központi Fúvósze­                           renc tűzoltó alezredest, a Fejér Megyei Kataszt­
           nekar kvintettjének előadása zárta.   A városra lecsapott vihar szolgáltatta a feladatokat   rófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályának
                                             a Szentesi Járási Mentőcsapat tagjai számára   kiemelt főreferensét. A díjazott az  elismerést
             Kép és szöveg: Dr. Hudák Andrea tű. hadnagy  szeptember 14-i rendszerbe állító gyakorlatu­  Törő Gábor elnöktől vette át szeptember 14-én,
                                             kon. A feltételezett szituáció szerint a szélső­  a  megyei  közgyűlés  Sáregres-Rétimajorban
                                             séges vihart követően tömegesen érkeztek a   tartott kihelyezett ülésén. Györök Ferenc 1992.
                            Csongrád         segélyhívások  a  Szentesi  járás  területéről  a   október  elsején  kezdte  tűzoltói  pályafutását,

           Lezuhant repülõgép mentését gyakorolták   megyei  műveletirányításra,  így  a  káresemé­  kezdetben  a  bicskei  tűzoltóságon  dolgozott
                                             nyek  felszámolásába  a  járási  mentőcsapatot
                                                                                tűzmegelőzési  előadói,  majd  főelőadói  mun­
                       a tûzoltók
                                             is bevonták.                       kakörben. 1998. december 1. és 2012. március
           Összevont mentési gyakorlatot tartott szept­  Két  fiatal  kajakozott  a  Kurca  főcsatorna   31.  között  a  bicskei  hivatásos  önkormányzati
           ember 9-én Szentes határában a Csongrád   szentesi szakaszán, de a vihar után nem ta­  tűzoltóság parancsnoka, 2012. április elsejétől
           Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság,  a   lálták  őket  szüleik.  A  helyszín  nehezen  volt   a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­
           Magyar  Honvédség,  az  Országos  Mentő­  megközelíthető, azonban a felderítésbe bekap­  ság hatósági osztályának kiemelt főreferense.
   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29