Page 39 - katved-július-auguszttus
P. 39

37

        POLGÁRI VÉDELMI TAGOZAT            rendvédelmi szervek országos és helyi rendez-  egymásnak. De voltunk tavaly a Nemzeti Galéri-
        Tagozatunk  ebben  az  évben  is  márciusban,   vényein  történő  helytállásunkra,  az  egyesület   ában, az Iparművészeti, a Hadtörténeti, és a Ter-
        a  szokásos  tagozati  napon  tartotta  gyűlését,   által szervezet rendezvényeken való részvéte-  mészettudományi  Múzeumban,  valamint  a  Föld-
        amelyen értékelte a 2012. évi tevékenységet és   lünkre,  majd  szólt  az  ez  évi  feladatainkról,  az   tani Intézetben. Kirándultunk a János hegyre és
        meghatározta a 2013. évi feladatokat. Elnökünk,   egyesület és a tagozat által szervezett progra-  Visegrádra. Utóbbi helyen elámultunk, hogy milyen
        Pantyi  György  ny.  alezredes  beszámolójában   mokra és felhívta a fi gyelmet az országos ren-  sokat fejlődött, milyen sok újdonságot mutatnak be
        részletesen  kitért  múlt  évi  tevékenységünkre,   dezvényekre.      Mátyás király gyönyörű palotájából.
        a  kirándulásokra,  a  múzeumlátogatásokra,  a   De mit is tettünk az elmúlt évben, milyen ese-  Taggyűlésünk befejezéseként a tagság meg-
                                           ményeken  vettünk  részt?  Tagságunk  aktivistái   szavazta, hogy korábbi elnökünk, Fekete Gyula ny.
                                           rendszeresen látogatják az Egyesület által meg-  ezredes, az Egyesület elnöke tagságunk „Örökös
                                           hirdetett programokat, a farsangi, az Erzsébet- és   Tiszteletbeli Elnöke” legyen.   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. július-augusztus
                                           Katalin-napi bálokat, az óév búcsúztatót. Legjob-  Több tagunk Örökös Tiszteletbeli Tag lett, így
                                           ban  sikerült  kirándulásunk  az  évente  a  Tűzoltó   korelnökünk, Dr. Báth Györgyné Terike, ny. szds.,
                                           tagozattal  közösen  szervezett  hajdúszoboszlói   valamint Dr. Csizmás Dávid ny. alez., Dr. Koronczy
                                           volt, ahol a kellemes szállás és ellátás mellett az   István ny. alez., Tóth Lajos ny. alez.
                                           időjárás is a kegyeibe fogadott minket. Egy kis kul-  Végezetül jutalmat kaptak arra érdemes tagtár-
                                           turális élményt is sikerült becsempészni a szombat   saink: Bikali György, Füredi Róbertné és Németh
                                           esti vacsora utáni baráti beszélgetések mellé, ahol   István.
                                           szép  verseket,  mondákat  és  vicceket  mondtunk   Grausz László  ny. mk. alez.


        KÖZPONTI TAGOZAT                                     kították a Belügyi Nyugdíjasok klubját, majd később Egyesületünket. Kü-
        A Központi tagozat kollektívája 2013. március 19-én tartotta éves beszá-  lön kitért a beszámoló a sok és sikeres tagozati programra, kirándulásra,
        moló gyűlését a Készenléti Rendőrség objektumában, amelyen megjelent   egészségügyi ismeretterjesztő előadásokra, amelyeket a lelkes aktivisták
        Fekete Gyula nyá. ezredes, egyesületi elnök is. A taggyűlés résztvevői   szerveztek. A hozzászólások tükrözték és igazolták a tagozathoz való kö-
        kegyelettel emlékeztek meg és egy perces néma felállással adóztak el-  tődést, köszönetet mondtak a vezetőségnek, a tagoknak a lelkiismeretes
        hunyt társikról.                                     munkáért.
           Az éves beszámolót, Dr. Tóth Zsiga Sándor Tagozati elnök felkérésé-  Az Egyesület elnöke hozzászólásában szintén méltatta az elvégzett
        re, Szőke Lajosné olvasta fel, amit a tagság egyhanguan elfogadott. A   munkát,  a  beszámolót  jónak  értékelte,  majd  Fülöp  Ferencné,  Nógrádi
        beszámolóban az előadók nagy hangsúly fektettek az elmúlt időszakra, a   Györgyné és Szabó Albertné tagoknak, kiemelkedő munkájuk elismeré-
        jövőbeni feladatokra, külön kiemelve az 50. évfordulóra való felkészülést.   seként, jutalmat adott át.
        Méltatták elődeinket, akik áldozatos munkájukkal létrehozták és megala-                     Szalontai Gyula



        TŰZOLTÓ TAGOZAT                    rendezvényen vettünk részt. A tűzoltó napon hu-  kete Gyula egyesületi elnök zárta. Tőle átfogó
        A Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesületének   szonegyen, a váci kiránduláson harmincketten,   tájékoztatást kaptunk az Egyesület munkájáról.
        Tűzoltó  tagozata  2013.  március  20-án  tartotta   a győrin huszonheten voltak ott, az Zelnik István   A  hozzászólásokat  követően  Duray  Ferenc
        éves beszámoló taggyűlését, amelyen részt vett   Délkelet-Ázsiai  Aranymúzeumban  huszonöten   válaszolt a feltett kérdésekre. A napirendi pont
        az  Egyesület  elnöke  is.  Helyszín  az  Egyesület   jártak,  Hajdúszoboszlóra  tizennyolcan  mentek   zárásaként  a  2012.  évi  beszámolót  a  tagság
        Kürt utcai objektumának tanácsterme volt.  el.  Szinte  állandó  résztvevőként  voltunk  jelen   egyhangúan elfogadta.
        A bevezető után az elmúlt közgyűlés óta elhunyt   a nőnapi rendezvényen, idősek-fi atalok találko-  A 2013. évre tervezett program rövid ismer-
        Kincses Zoltán ny. rendőr altábornagy, egyesü-  zóján, a különféle bálokon, a karácsonyi ünnep-  tetése következett, a tervezetet szintén egyhan-
        letünk  volt  elnöke,  valamint  Bakos  Ferenc  ny.   ségen, a KRESZ-vetélkedőn. Az elmúlt évben,   gúan  fogadtuk  el.  A  Tagozat  vezetőségében
        rendőr főtörzsőrmester és Pethe Ferenc ny. tűz-  aktív közösségi munkájuk elismeréseként Antali   vállalt  tisztségéről  Veiland  Gyula  lemondott,
        oltó alezredes tagtársaink emlékére egyperces   Imre,  Papp  István,  Zahalka  Károly,  Györgyei   helyére  Antali  Imrét  választottuk  meg.  Végül
        néma felállással adóztunk.         Lászlóné, Sebestyén Károlyné és Papp Pál ré-  az  elmúlt  évben  végzett  jó  munkájáért  egye-
           Ezt követően a tagozat elnöke, Duray Ferenc   szesült jutalomban.     sületi  elismerésben  részesült  Finta  Sándorné,
        nyugállományú  tűzoltó  ezredes  tartotta  meg   A beszámoló elhangzását követően jöttek a   Grampsch Ferencné és Pethe László.
        beszámolóját. Jó volt hallani, hogy milyen sok   hozzászólások, amelynek sorát vendégünk, Fe-  Molnár Béla


        RENDŐRTISZTI FŐISKOLA TAGOZAT                        utána az Orczy téren megépülő új oktatási intézménybe költözik.
        A tagozat 2013. március 21-én tartotta éves beszámoló taggyűlését a   A tájékoztató után Kenyeres András tagozati elnök tartotta meg éves
        Rendőrtiszti Főiskola előadótermében. A résztvevőket Dr. Erdős Kon-  beszámolóját. Felemelő pillanat volt, amikor köszöntötte a 97 éves Benkő
        rád levezető elnök köszöntötte. A taggyűlést megtisztelte jelenlétével   Vilmosnét, a 93 éves Bárdos Józsefet és a 90 éves dr. Csatai Jánost,
        Prof. Dr. Ruzsai Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészet-  tagozati tagokat. Büszkén emelte ki a tagozat költőit, Horváth Györgynét,
        tudományi Kar dékánja, aki a beszámolót megelőzően tájékoztatást   Szigeti Lajost és Dr. Demjén Sándort. A beszámolóban kitért a tagozat
        adott az intézményről, annak múltjáról és jövőjéről. Elmondta, hogy a   elhelyezési körülményeire, a létszámhelyzetre, a tagozat előtt álló felada-
        negyvenéves múlttal rendelkező főiskola mai hallgatói már nem ismer-  tokra, különös tekintettel az 50. évforduló közelgő megünneplésére.
        hetik a jelenlévő nyugdíjasokat, akik az alapot megteremtették, de biz-  Végezetül a tagozatban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül át-
        tosított mindenkit arról, hogy továbbra is az elődök nyomdokain kíván-  adta az Egyesület elnökének jókívánságait, aki dicséretben és jutalomban
        nak haladni és irányítani az oktatást. Tájékoztatta az RTF nyugdíjasait,   részesítette Breier Ernőné, Major Józsefné és Lichner Károlyné tagokat.
        hogy a főiskola, a jelenlegi helyén még nagyjából másfél évig működik,                    Lengyel Ferencné
   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44