Page 31 - katved-május
P. 31

29

        megismertessék, így ennek keretében az ország   hivatásos  tűzoltói,  akik  a  veszélyes  anyagok   togatói meghallgathatják a riasztási jelzéseket,
        három  településén,  Zalaegerszegen,  Túrkevén,   szállítása során a közúti közlekedésben bekö-  láthatnak oktatóanyagokat, a polgári védelem-
        majd Ipolytarnócon tartottak bemutatót, ezt köve-  vetkező balesetek felszámolását gyakorolták.  mel kapcsolatos régebbi kiadványokat, de su-
        tően a bemutatott mobilgátakat odaajándékozták   A gyakorlat alaphelyzete az volt, hogy egy   gárzásmérő műszerek, légzésvédelmi és vegyi
        a helyi önkormányzatoknak.         veszélyes  anyagot  szállító  autó  és  a  hozzá   kimutató  eszközök,  védőruhák,  munkaruhák,
           A mobil árvízvédelmi gát új gátak építésére,   kapcsolódó  utánfutó  szenvedett  balesetet,  a   elsősegélynyújtó alegység felszerelései, illetve
        vagy a már meglévőek magasítására szolgál.   veszélyes vegyi anyagot tároló edényzet meg-  riasztó és riasztó-tájékoztató berendezések is
        Szerkezetének  elve,  hogy  egy  huszonhárom   sérült, az anyag szivárogni kezdett. A baleset   megtekinthetőek.
        méteres  belső  tömlőt  egy  tízméteres  külső   miatt egy „sérültet” kellett kimenteni.                    KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. május
        zsákba  zárnak,  ezek  egymásnak  támasztva   A veszélyes vegyi anyagokkal kapcsolatos       Angyal Eszter
        stabil egységet képeznek. A belső tömlő po-  feladatok, így például az életmentés, valamint
        lietilénből, a külső zsák pedig poliészter szö-  az anyag beazonosítása és mentesítése speci-
        vetből készül. A belső tömlőt vízzel töltik meg,   ális feladatot jelent, amelyet a beavatkozó állo-                          Pest
        a külső zsák pedig ennek borítását képezi. A   mány kellő szakértelemmel és körültekintéssel,   Még tavasszal is áldozatokat szedett az
        megtöltéshez  háromezer  liter  víz  szükséges,   biztonságosan hajtott végre. A balassagyarma-  alattomos gáz
        ami a saját súlyával akadályozza meg a víz-  ti hivatásos tűzoltók gyakorlatát Sörös Zoltán
        átfolyást  a  mobilgát  alatt.  A  lengyel  tervező   tűzoltó őrnagy, a katasztrófavédelmi műveleti   Április kilencedikén, Tökölön apa és fi a szen-
        képviseletében  Solymos  Tibor  szervezte  és   szolgálat kiemelt főreferense ellenőrizte.  vedett  szén-monoxid-mérgezést,  tizennegye-
        bonyolította le a három magyarországi bemu-  Riasztástól riasztásig   dikén  hajnalban  pedig  egy  sződi  családi  ház
        tatót. A gyártó képviselője elmondta, termékük                        négy  lakóját  szállítottak  el  mérgezés  gyanú-
        nagy előnye, hogy bármilyen terepen felhasz-  „A polgári védelem a légoltalomtól a kataszt-  jával.  A  Pest  megyei  ügyelet  Sződre  a  váci
        nálható, a védekezés kiépítésének ideje meg-  rófavédelemig”  címmel  nyílt  kiállítás  április   egységeket, Tökölre a szigetszentmiklósi tűz-
        gyorsítható általa. Egy eleme tíz méter hosszú   tizenkilencedikén a salgótarjáni Dornyay Béla   oltókat és a katasztrófavédelmi műveleti szol-
        szakaszon nyújt védelmet, de praktikus kiala-  Múzeumban. A múzeum és a Nógrád Megyei   gálatot riasztotta.  A sződi házban a kombinált
        kításának köszönhetően korlátlan hosszúság-  Katasztrófavédelmi Igazgatóság által közösen   cirkóberendezés  működése  közben  szén-
        ban bővíthető. Kettőt egymás mellé téve, majd   szervezett tárlaton köszöntőt mondott Dr. Gaál   monoxid-kibocsátást  mértek  az  egységek,
        ráhelyezve a harmadikat mintegy piramisként   Zoltán,  Salgótarján  jegyzője,  majd  Berecz   ezt  követően  a  katasztrófavédelmi  műveleti
        meg lehet emelni a magasságát is körülbelül   György tűzoltó alezredes, megyei katasztrófa-  szolgálat helyszíni szemlét folytatott le. A vá-
        nyolcvan  centiméterre.  Egy-egy  gátrész  kö-  védelmi igazgató nyitotta meg a rendezvényt.   ciak  értesítették  a  kéményseprő-ipari  vállalat
        rülbelül  százhetven  homokzsákot  helyettesít,   A kiállított tárgyakat Faragó Sándor tűzoltó al-  szakembereit és a gázszolgáltatót, akik intéz-
        megfelelő  használat  és  tárolás  esetén  akár   ezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi ki-  kedtek a gázóra eltávolításáról. Tökölön a kály-
        évtizedeken át felhasználható.     rendeltség polgári védelmi felügyelője mutatta   ha fedlapja mellett mutattak ki mérőműszerrel
              ADR-es szállítmány balesete  be az érdeklődőknek, majd felajánlotta, hogy   értékelhető szén-monoxid-szintet, ezért a tűz-
                                           az iskolásoknak igény szerint rendhagyó törté-  oltók felhívták a fi gyelmet a berendezés hasz-
        Szituációs  begyakorló  gyakorlatot  tartottak   nelemórát tart, valamint azt, hogy vegyi vagy   nálatának felfüggesztésére.
        április  tizenkettedikén  a  balassagyarmati  ha-  sugárzó anyagot is mérhetnek majd közösen a
        tárátkelőnél  lévő  kamionparkolóban  a  város   múzeum épületében. Az interaktív kiállítás lá-  Spitz Alexandra tű. hadnagy
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36