Page 31 - katved-február
P. 31

29

        Tűzmegelőzési  Bizottság  mintájára  –  létre-

        hozta  a  Somogy  Megyei  Tűzmegelőzési  Bi-           Szabolcs-Szatmár-Bereg       Tolna
        zottságot, amelynek január 25-én tartották az   Gyakorlat az M3-as új szakaszán  Veszélyesen megdôlt a felsônánai
        alakuló ülését. Dr. Horváth Jenő tű. ezredes,                                   templom tornya
        a bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság   Katasztrófavédelmi  mentési  gyakorlat  zajlott
        a  tűzmegelőzési  feladatok  segítésére  létre-  január 14-én Ófehértónál, az M3-as autópálya   A  megyei  főügyeletre  január  6-án  érkezett  a
        hozott tanácsadó, javaslattevő és prevenciós   új  szakaszán,  amelyet  a  Szabolcs-Szatmár-  jelzés, hogy a felsőnánai templomtorony bádog-
        kommunikációt folytató szervezet, amely ko-  Bereg  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgató-  szerkezete megrongálódott és a faszerkezetes
        ordinálja és segíti a tűzmegelőzéssel össze-  ság a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel   kupola  is  veszélyesen  megdőlt.  Az  esethez  a
        függő feladatokat. Az igazgató kiemelte, hogy   együtt tartott. A 33,8 kilométer hosszú autópá-  szekszárdi  tűzoltók  vonultak,  akik  a  lakosság  KAtASZtrÓFAVÉDeLeM    2013. február
        a bizottság célja a megye tűzeseteinek elem-  lya szakaszt két nappal később adták át.  védelme érdekében szükséges azonnali intéz-
        zése révén azok minél hatékonyabb megelő-  A forgalomba helyezés előtti mentési gya-  kedéseket megtették, a templomot biztonságos
        zése, a káros következmények csökkentése.   korlat célja az új szakasz kockázataiból ere-  távolságban körbeszalagozták és veszélyt jelző
        Elsőként  a  most  is  aktuális  szén-monoxid   dő  katasztrófavédelmi,  tűzoltási  és  műszaki   táblákat helyeztek ki. A templomtorony további
        -mérgezések  megelőzése  érdekében  kíván   mentési feladatok gyakoroltatása, valamint a   sorsát statikus dönti el.
        lépni a testület, a következő projekt pedig a   január elsejétől működő Baktalórántházi Ka-  Bombariadó Tamásiban
        tavasszal jellemző vegetációtüzek számának   tasztrófavédelmi Őrs bevethetőségének tesz-
        csökkentésére  irányul.  Éves  tevékenysége   telése  volt.  A  szimuláció  szerint  veszélyes   A tamási Vályi Péter Szakközépiskolában janu-
        során a bizottság foglalkozik majd az aratás,   anyagot  szállító  közúti  jármű  ütközött  össze   ár 8-án reggel nyolc órakor valaki bombariadót
        az  erdők  tűzvédelme,  az  égéstermék-elve-  egy  személyautóval,  utóbbiba  két  utas  be-  jelentett. Az iskolát a rendőrség lezárta és kiürí-
        zetők  (kémények)  ellenőrzése,  tisztítása  és   szorult. A tűzoltók feszítővágóval levágták az   tette, a helyszín biztosításában a tamási önkor-
        műszaki  felülvizsgálata  kérdéskörével,  de   összetört  személyautó  vezető-  és  utasoldali   mányzati tűzoltók is részt vettek, a helyszínen
        hangsúlyos téma lesz a biztonságos Balaton   ajtaját,  az  első  szélvédőt  eltávolították.  Ez-  tartózkodott  a  Dombóvári  Katasztrófavédelmi
        is. A lakosság széleskörű tájékoztatásán túl   után a mentőkkel együttműködve kiemelték a   Kirendeltség vezetője is. Az iskolából 550 diá-
        a megelőzésben érintett szakmák képviselői-  súlyos sérülteket.       kot  és  pedagógust  kellett  kimenekíteni,  akiket
        nek a tájékoztatása is kiemelt feladat.   A műszaki mentést a megyei igazgatóság   ideiglenesen  a  művelődési  házban  helyeztek
                                           igazgatóhelyettese, Dányi Béla tű. ezredes is   el. Ezt követően a Terrorelhárítási Központ pak-
            Török Sándor tű. hadnagy, hivatalvezető  megtekintette. A gyakorlat vezetője, Leskovics   si készenléti csoportja két órán át vizsgálta az
            Ketten meghaltak egy lakástûzben   Zoltán tű. őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg   épületet, de bombát szerencsére nem találtak.
                                                                                A rendőrség a bejelentésről rögzített hang-
                                           Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűz-
                     Fonyódon
                                           oltósági főfelügyelője megfelelőre értékelte a   felvétel alapján megindította az eljárást, amely-
        Kigyulladt egy családi ház Fonyódon január   látottakat.              nek eredményeképpen egy 17 éves regölyi fi út
        másodikáról  harmadikára  virradó  éjszaka.                           előállítottak,  aki  beismerte  a  bűncselekmény
        Az  egyszintes,  nyolcvan  négyzetméteres         Takács Judit tű. hadnagy  elkövetését.  Az  eljárás  során  keletkezett  több
        ház  egyik  szobájának  berendezései  égtek.                                százezer forintos költséget neki, illetve
        A  tűzesethez  a  balatonboglári  és  a  marcali                              a családjának kell viselnie.
        tűzoltók,  a  katasztrófavédelmi  műve-                                               Katasztrófavédelmi
        leti szolgálat, valamint a fonyódi                                                     felkészítés a járási
        önkéntes  tűzoltó  egyesület  tagjai                                                     hivatalvezetôknek
        vonultak.  A  kiérkező  tűzoltók
        vízsugarakkal  megakadá-                                                                 Katasztrófavé-
        lyozták a lángok továbbter-                                                                delmi  témakö-
        jedését, így a lakás többi                                                                 rökben  kapott
        helyisége  csak  füsttel,                                                                  tájékoztatást
        korommal   telítődött.                                                                      január   9-én
        Az  épületben  ketten                                                                       a megye hat
        tartózkodtak, olyan                                                                         járásának hi-
        súlyos  sérüléseket                                                                          vatalvezető-
        szenvedtek,  hogy                                                                            je, valamint
        a  helyszínen  lévő                                                                          bemutatkoz-
        mentők  és  az  orvos                                                                         tak a helyi
        már csak a halál beáll-                                                                       v é de l mi
        tát tudták megállapítani.                                                                    b i z ot t s á -
        Az oltás során a tűzoltók                                                                   gok   leendő
        kihoztak két darab 11,5 ki-                                                                elnökhelyette-
        logrammos gázpalackot az                                                                   sei és a frissen
        épületből, és közel egy óra                                                               kinevezett  ka-
        alatt eloltották a tüzet                                                                 tasztrófavédelmi
                                                                                                 megbízottak  is.  A
                         Kőhalmi Szilvia                                                         programon  részt
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36