Page 16 - katved-január
P. 16

14

      KRÓniKA  Jogszabályok áttekintése év végén


                                             polgári  védelmi  főfelügyelő  előadásában  arról
                                                                               letek összekapcsolt adatkezelési és adatlekérési
           2012-es utolsó értekezletüket tartották az igaz-
           gatóhelyettesek és a főfelügyelők december hu-
                                             igazgatási rendszerben a járások létrejöttével.
           szadikán. A találkozót megnyitó Dr. Góra Zoltán   beszélt, milyen változások várhatóak a védelmi   rendjének, annak helyi, területi lekérési rendsze-
                                                                               rének kialakítása, valamint az, hogy a helyszíni
           tű.  dandártábornok,  főigazgató-helyettes  úgy   Mint mondta, mind a 198 járásban lesz legalább   hatósági ellenőr és a mentési műveletirányító a
           fogalmazott, hiába az utolsó az óesztendőben,   egy olyan szakember, aki védelmi igazgatási fel-  rendszerből gyorsan adatokat tudjon lekérni.
           az értekezleten egy sor fontos jogszabályi válto-  adatokat lát el. A katasztrófavédelmi megbízott   Dr. Hesz József tű. ezredes, a központi fő-
           zásról lesz szó, ezeket a változásokat pedig 2013   a területileg illetékes hivatásos tűzoltó-parancs-  ügyeleti főosztály vezetője a műveletirányítás
           elején már alkalmazni is kell.    nokság  beosztottja,  egyebek  mellett  ellátja  a   tapasztalatait  ismertette.  A  főosztályvezető
             Az első előadásban Érces Ferenc tű. ezre-  közbiztonsági  referensek  szakirányítását,  köz-  beszámolt  a  PAJZS-rendszer  alkalmazási
           des, a tűzvédelmi főosztály vezetője az új Or-  reműködik a felkészítésükben, bevonja őket a   tapasztalatairól is, és elmondta, hogy az ön-
           szágos  Tűzvédelmi  Szabályzatról  beszélt.  Az   különféle  katasztrófavédelmi  gyakorlatokba.  A   kéntes tűzoltó egyesületek riasztására hama-
           ezredes  emlékeztetett  arra,  hogy  a  jelenlegi   járási védelmi bizottságot a járási kormányhiva-  rosan egy SMS-szerver áll majd munkába, így
           OTSZ-ből hiányoznak tárgykörök, így többek kö-  tal vezetője irányítja, neki – a magasabb szintek-  a vonulni szándékozó és képes egyesületeket
           zött nem tesz például említést a napkollektorok   hez hasonlóan – egy katasztrófavédelmi és egy   gyorsabban lehet majd riasztani. Hesz József
           telepítéséről. A főosztályvezető elmondta, hogy   honvédelmi helyettese is lesz. A járási védelmi   beszélt  a  tömeges  jelzések  kezelésére  szer-
           az új szabályozóban világosan megfogalmazták   bizottságok titkári funkcióit a katasztrófavédelmi   vezett gyakorlatokról, hozzátéve, hogy évente
           a védelmi célokat, a tényleges kockázatokhoz   megbízott látja el.  minden szolgálati csoportban meg kell ismé-
           kellett igazítani a követelményeket, a rendszer-  A hatósági adatszolgáltatási rendszerről és   telni ezeket, így érhető el javulás a területen.
           nek  ugyanakkor  rugalmasnak  kell  lennie  úgy,   a művelet-elemzés aktuális kérdéseiről Angyal   Az értekezlet összevont paneljében utol-
           hogy alternatívákat is kínál. Az Országos Tűzvé-  István tű. alezredes, a hatósági-koordinációs és   sóként  Dr.  Bognár  Balázs  tű.  alezredes,  a
           delmi Szabályzat legújabb verziójának alappil-  műveletelemzési  főosztály  helyettes  vezetője   kritikus  infrastruktúra  koordinációs  főosztály
           lére a mérnöki módszerek alkalmazása, de tá-  adott  tájékoztatást.  Emlékeztetett  arra,  hogy  a   vezetője  a  létfontosságú  rendszerelemek
           maszkodnak a hazai beavatkozási, illetve egyéb   2013-as munkatervben fontos éves célkitűzés-  védelmének  szabályozásáról  tartott  minden
           nemzetközi tapasztalatokra, valós tűztesztekre   ként  szere-        részletre  kiterjedő  előadást.  Mélységében
           is.  Ezek  után                   pel  a  ha-                        tárgyalta  a  jogszabály  egyes  elemeit,  be-
           az ezredes is-                    tósági  és                         szélt a végrehajtási kormányrendelet tartal-
           mertette a jog-                   műveleti                          máról, valamint arról, hogy az új szabályo-
           szabály  terve-                    szakterü-                        zásból  kifolyólag  milyen  feladatai  vannak  a
           zett struktúráját.                                                  katasztrófavédelemnek.  Elhangzott,  a  hiva-
             Dr.  Tóth  Fe-                                                    tásos  katasztrófavédelem  szakhatóságként
           renc  tű.  dandártá-                                                jelenik meg, ellenőrző-koordinációs feladatai
           bornok,  országos                                                   vannak, végzi a nyilvántartást, a monitoringot,
                                                                               a hálózatbiztonság érdekében eseménykeze-
                                                                                   lő központot működtet, illetve nemzet-
                                                                                   közi kapcsolattartó pontként is funkcio-
                                                                                   nál. Végezetül az alezredes az aktuális
                                                                                  feladatokat ismertette.
                                                                                    Az igazgatóhelyettesek és a főfelügye-
                                                                                  lők  ezt  követően  szakterületenként  külön
                                                                                   folytatták a munkát.

                                                                                                     Galántai Judit




           Új év, módosuló jogszabályok




           Az új esztendő első napjai több tűzvédelmi,   hogy  az  építési  termékek,  tűzoltótechnikai   galmazó, de figyelembe veszi a hatóság azt
           piac-  és  szolgáltatásfelügyeleti  jogszabály   termékek,  tűz-  vagy  robbanásveszélyes  ké-  is, milyen potenciális környezetkárosító hatá-
           hatályba lépését vagy változását hozták ma-  szülékek,  gépek,  berendezések  tűzvédelmi,   sa van az érintett terméknek.
           gukkal. Így alkalmazni kell például a piacfel-  biztonsági  követelményei  esetén  a  piacfel-  Szintén január elejétől hatályos – két ko-
           ügyeleti eljárással, a tűzvédelmi hatósági fel-  ügyeleti  hatósági  feladatokat  a  BM  OKF,  az   rábbit módosítva – az a kormányrendelet is,
           adatokkal, a tűzvédelmi bírsággal foglalkozó   ezekkel  összefüggő  helyszíni  ellenőrzések   amely  a  tűzvédelmi  hatósági  feladatokról,
           kormányrendeleteket, de bővült a tűzvédelmi   lefolytatását  a  katasztrófavédelmi  kirendelt-  valamint  a  tűzvédelmi  bírságról  rendelkezik.
           szakvizsgára kötelezettek köre is.    ségek látják el. A rendeletben szerepel az is,   Fontos  változásként  jelenik  meg  a  kémény-
             Január második napján lépett hatályba a   milyen  körülményeket  kell  figyelembe  venni   seprő-ipari közszolgáltatók hatósági és szol-
           BM  Országos  Katasztrófavédelmi  Főigaz-  a  piacfelügyeleti  bírság  kiszabásakor.  Ilyen   gáltatási  felügyeleti  hatásköre,  amelyet  a
           gatóság  piacfelügyeleti  eljárását  szabályo-  például, hogy a jogsértés hány felhasználót,   kormányrendelet a megyei katasztrófavédel-
           zó  kormányrendelet,  amely  meghatározza,   fogyasztót érint, milyen előnyöket ért el a for-  mi  igazgatóságokhoz  delegál.  A  jogszabály
   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21