Page 9 - magazin-december
P. 9

7  kaTaSZTróFaVÉDELEM    2012. december



































        baleset”  során  az  egyik  járműbe  beszorult   felelni az árvízi és vízimentési helyzetekre ki-  végre a csapatok a buzgárelfogást, gátfóliázást,
        sérülteket.  Ezt  követően  különféle  árvízvé-  dolgozott alapvető szakmai követelményeknek,   és a lakóházbevédési feladatot.
        delmi feladatok teljesítésével bizonyítottak a   amelyeket a nemzeti minősítési rendszer rögzít.   A kétnapos gyakorlaton részt vett  Kampel
        csapatok. A búvár komponens vízből mentési   A két nap folyamán kilenc kárhelyszínen folya-  Oszkár tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófa-
        gyakorlatot hajtott végre, a vízkárelhárítási   matosan  168  ember  dolgozott,  összesen  36   védelmi Igazgatóság, és Egri Gyula tű. alezre-
        komponens pedig nyúlgátat épített, buzgárt   órán keresztül. A gyakorlat végrehajtását nehe-  des, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazga-
        fogott el, gátat fóliázott, lakóházat védett meg   zítették a kora téli időjárási, valamint a sajátsá-  tóság igazgatója. A minősítő bizottság vezetője,
        a víztől, valamint árvíz sújtotta területről tele-  gos földrajzi viszonyok. Az árvízi védekezésben   Jackovics Péter tű. alezredes, műveletirányítási
        pített ki embereket.               szakértőként közreműködött a Nyugat-dunántúli   főosztályvezető megfeleltre értékelte az Őrség
           A csapatok erőt és fáradságot nem kímélve,   Vízügyi Igazgatóság szakembere, az ő szakmai   és  a  Zala  mentőcsoportok  nemzeti  minősítő
        fegyelmezetten, közös erővel igyekeztek meg-  útmutatása mellett épült ki a nyúlgát, hajtották   gyakorlatát. (Balogh Nikolette tű. zászlós)



        Több eszköz, nagyobb önállóság




             Fővárosi és a Pest Megyei Katasztrófavé-
             delmi Igazgatóság illetékességi területén
             lévő
        A  önkéntes  tűzoltó  egyesületek  közül
        harminc vett át november 30-án felújított lég-
        zőkészüléket,  tűzoltótechnikai  és  védőeszközt
        a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazga-
        tóság Gazdasági Ellátó Központjának Ferihegyi
        úti központi raktárbázisán. A felszereléseket an-
        nak a pályázatnak a keretén belül szerezte be a
        hivatásos katasztrófavédelem, amely 120 millió
        forintos keretet biztosított az önkéntes egyesüle-
        tek támogatására.
           Az  egyesületeknek  juttatott  eszközökről
        és felszerelésekről szóló emléklapok átadása
        előtt  Bérczi  László  tű.  dandártábornok,  or-
        szágos tűzoltósági főfelügyelő mondott rövid
        beszédet. Mint fogalmazott, az ország mentő
        tűzvédelmében a hivatásos katasztrófavéde-
        lem  valamennyi  típusú  tűzoltóságra  számít,
        köztük az egyesületekre is. Mint mondta, a
        gyors és hatékony beavatkozást segítik azok
        a felszerelések is, amelyekhez a mostani pá-
        lyázat révén jutnak hozzá. A tábornok emlé-
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14