Page 3 - magazin-december
P. 3

1

                     Csak egy évszak                                          A tartalomból



        Már az elmúlt februári hideg napokat is a korábbiaknál szervezettebben kezelte a katasztró-
        favédelem, bizonyítja ezt az a tény, hogy a szervezet médiaszolgáltatókon keresztül a lakos-  Idôszerû kérdések
        sághoz eljuttatott felhívásai célba értek, vagyis harmadannyi embert kellett a hó fogságából   Súlyos következményei lehetnek a felkészület-
        kiszabadítani 2012 elején, mint 2005 hasonlóan zord napjaiban.        lenségnek..........................................................2
           A most már december elején beköszöntött zimankóra és erős havazásra még ennél is
        összefogottabban készültek azok a szervezetek, amelyeknek az ilyenkor szükségszerűen                         kaTaSZTróFaVÉDELEM    2012. december
        kialakuló problémák kezelésében dolga lehet. A feladatok végrehajtása most tábornoki irá-
        nyítás mellett zajlik, ami az érintett tárcák dolgát saját bevallásuk szerint is nagyban meg-
        könnyíti. Ez nyilván így is van, hiszen éles helyzetben nem azt kell keresgélni, kivel lehet az
        adott problémát megoldani, a kérdésre a válasz már adott.
           Az, hogy mennyi tárcának és szervezetnek van szerepe abban, hogy lehetőség szerint
        a legkisebb legyen a fennakadás még a legkeményebb időszakban is, csak most, a kor-
        mánymegbízott által lebonyolított egyeztetéssorozat befejeztével látszik. Nem elég az utak   Krónika
        megtisztítására és az elakadt járművek kiszabadítására felkészülni, előadódhat az a helyzet,   Vadonatúj vízszállítók kilenc tűzoltóságon...........5
        amikor olyan speciális eszközökre van szükség, amelyekkel csak a honvédség, vagy éppen   Több eszköz, nagyobb önállóság....................7
        valamelyik frissen minősítést szerzett mentőszervezet rendelkezik. Munkájuk van a védelmi   Tanulságok, tapasztalatok, tervek................11
        igazgatásban dolgozóknak is, hiszen ők képesek számba venni, kik azok, akik a segítségre,
        a kórházi ellátásra a betegségük, esetleg előrehaladott várandósságuk okán nem várhat-
        nak az olvadásig. Ebben a munkában sokat segíthetnek persze a helyismerettel rendelkező
        önkéntesek, ismerősök, szomszédok is. Velük együtt már egészen széles azok köre, akik
        tehetnek azért, hogy minél kevesebb embert kelljen tűzoltóknak, speciális mentőknek meg-
        menteniük fagytól, hótól, hogy azután gyógyításuk az egészségügyben dolgozóknak adjon
        további feladatot. Egy ennyi szereplős „színdarabhoz” rendezőre, mégpedig erős kezű ren-  Portré
        dezőre van szükség.                                                   Az olajat „önti”, de a tüzet oltja..........................18
           Pedig ha jól belegondolunk, ismét nem beszélünk másról, mint amiről hónapról hónapra
        visszatérően: a megelőzésről. Biztosan nem kerül ugyanis bajba az, aki hallgat a fi gyel-
        meztetésre, és nem indul útnak, ha nem muszáj, ha pedig ez mégis elkerülhetetlen, azt
        felkészülten, az alapvetően szükséges eszközökkel felszerelve teszi meg. Azt is csak kis
        valószínűséggel éri végzetes baleset, aki a fűtőberendezéseit hozzáértő szakemberrel rend-
        szeresen megvizsgáltatja. Na és persze sok veszély kiküszöbölhető, ha a család idősebb,
        netalán egyedül élő tagjaira, vagy éppen a szomszédra is fi gyel valaki. Ha kicsit alapo-
        sabban átgondoljuk, hogy egy ember nem túl sok fáradsággal hány másikért tehet valamit,
        szinte érthetetlen, miért halnak meg évről évre emberek az utcán, vagy a fűtetlen lakásban.
           Afelől mindenki nyugodt lehet, hogy a katasztrófavédelem és a többi érintett szervezet
        mindent megtesz azért: a lehető legkisebb fennakadás nélkül teljen el a tél, megmaradva   Az első kiválasztott….........................................19
        annak, ami. Egy évszaknak, amelynek ugyanúgy megvannak a maga szépségei, mint a   Az igazgatóságok életébôl............................22
        másik háromnak, és amelyre jólesik majd visszaemlékezni akár évek múlva is. Ehhez persze
        mindenkinek magának is tennie kell, a koordinált felkészülés, a nagyobb odafi gyelés sem
        teheti semmissé az egyén felelősségét.
           Ha pedig mindenki csak éppen annyit megtesz, amennnyi tőle joggal elvárható, akkor a
        katasztrófavédelem is hétköznapi teendőivel törődhet: azonosíthatja mindazokat a kocká-
        zati tényezőket és kritikus infrastruktúrákat, amelyek kontrolljával további veszélyforrások
        küszöbölhetőek ki vagy legalább az általuk jelentett kockázatok csökkenthetők. A szervezet
        meg felkészülhet újabb feladataira, s teheti a dolgát, vagyis segít azokon az embereken, akik
        bajba kerültek.                                                       Címlapunkon: Veszélyes anyagot szállító kamion
                                                                                       balesete az M7-esen
           Teszi ezt abban a tudatban, hogy most már különösebb hírverés nélkül, hónapról hónap-  Fotó: Szabó-Bisztricz Anett tű. hadnagy-
        ra nő azoknak a száma, akik ebben a munkájában a katasztrófavédelmi apparátust önként   Fejér MKI
        hajlandóak segíteni. Ha ez a tendencia továbbra is érvényesül, hamarosan senkit nem kell   Az Országos Katasztrófavédelmi
        kötelezni arra, hogy másokon segítsen.                                     Főigazgatóság hivatalos honlapja
                                                                                          az interneten:
                                                             A szerkesztőség     www.katasztrofavedelem.hu
   1   2   3   4   5   6   7   8