Page 27 - magazin-december
P. 27

25

        kiértek a helyszínre, az ötven négyzetméteres   Zrt. képviselői november 16-án közösen ültettek   egyesület, továbbá hat másik település riasztóra-
        lakás szobájában már lángoltak a bútorok és a   facsemetéket a Győr-Sáráspusztai kiképzőbázi-  ja vett részt.
        berendezési tárgyak. A tűzoltók az erkélyen ke-  sunkon,  az  erdőgazdaság  részéről  Pap László   A látottak értékelése még a helyszínen
        resztül hordágyon hozták le a sérült nőt, akit az   vezérigazgató-helyettes és a közönségkapcsolati   megtörtént, a megyei polgári védelmi főfelü-
        Országos Mentőszolgálat kórházba szállított. A   megbízott, Iványi Ákos segédkezett az ültetésnél.   gyelő a megfelelő minősítés mellett hangsú-
        tűz oltása után az épületet átszellőztették, majd   Az erdőgazdaság ötven facsemetét ajánlott fel a   lyozta, a gyakorlatok legfőbb célja felkészíteni
        elkezdődhetett a tűzvizsgálati eljárás.  telephely kiöregedett nyárfáinak pótlására. A faül-  a résztvevőket a valós veszélyhelyzetek ide-
                                           tetés lehetőséget biztosított a két szervezet közöt-  jén  szükséges  teendőkre,  hiszen  csak  ezek
                     Kisdi Márk Máté tű. hadnagy  ti szoros kapcsolat ápolására, illetve az elültetett   ismerete esetén lehetnek cselekvőképes se-
                                           facsemeték  szimbolizálják  a  jövő  nemzedékek   gítői a beavatkozó egységeknek és környeze-  kaTaSZTróFaVÉDELEM    2012. december
                                           iránti odafi gyelést is.            tüknek.
                Gyôr-Moson-Sopron                                               A gyakorlat után az igazgatóságon folytató-
                                                 Települések szirénapróbája,   dott a szakmai nap. A program része volt még
              Aki fát ültet gondol a jövõre      külsõvédelmiterv-gyakorlat   a polgári védelmi felügyelők, referensek felké-

        A  Győr-Moson-Sopron  Megyei  Katasztrófavé-  Gönyűi külső védelmi gyakorlat keretében szak-  szítése a hatósági, illetve az iparbiztonsághoz
        delmi Igazgatóság és a Kisalföld Erdőgazdaság   mai napot tartottunk november huszadikán a ka-  kapcsolódó polgári védelmi feladatokról.


































                                           tasztrófavédelmi kirendeltségek polgári védelmi
                                           felügyelői és referensei részére. A képzést Sal-                             Hajdú-Bihar
                                           lai Péter tű. ezredes, megyei igazgató nyitotta   Elkezdõdött a toborzás
                                           meg, kiemelve, hogy a polgári védelem nagy
                                           fejlődésen megy keresztül, változnak a jogsza-  A  katasztrófavédelemben  végbemenő  struktu-
                                           bályok, és így a végrehajtandó feladatok is. Ami   rális és szervezeti átalakulás során Hajdú-Bihar
                                           változatlan, az a cél: a lakosság biztonságának   megyében 2013. január elsejével két új hivatá-
                                           javítása. Ennek érdekében a szervezet az ön-  sos őrs jön létre. A Nyíradonyban és Hajdúbö-
                                           kénteseknek és a települések közbiztonsági re-  szörményben megalakuló egységek hivatásos
                                           ferenseinek nagyobb szerepet szán.   állományának feltöltésére hirdetett toborzás
                                             A lakosság biztonságának egyik alappillére   november  nyolcadikán  kezdődött  meg.  A  főleg
                                           az időben történő riasztás, ezért a gyakorlat kez-  huszonéves jelentkezőknek többszintes felvételin
                                           déseként  Gönyű  lakosságát  katasztrófariadó  jel-  kell átesniük és több szempontból is bizonyítani-
                                           zéssel  riasztották.  Ezzel  egy  időben  a  régióban   uk kell a pályára való alkalmasságukat. Először
                                           további hat településen szólaltak meg a szirénák.   is egészségügyi vizsgálatokra mennek, majd
                                           Ilyen gyakorlatra eddig nem volt példa. A riasztó-  meghatározott fi zikai alkalmassági teszt vár rá-
                                           eszközök hangos próbája lehetőséget biztosított a   juk és végül, de nem utolsósorban, pszichológus
                                           települések oktatási intézményeiben tanuló diákok   szakemberek  vizsgálják  őket.  Ha  a  jelentkező
                                           védelmi felkészítésére is egy kiürítési gyakorlat   valamennyi követelménynek megfelelt és teljesí-
                                           keretében. Ezt Bőny és Gönyű iskoláiban hajtották   tette a 640 órás képzést, akkor öltheti magára a
                                           végre. A diákok a sziréna hangjára szervezetten,   lánglovagok jellegzetes felszerelését.
                                           tanáraik irányítása mellett elhagyták az iskolát.  Kigyulladt egy vasúti kocsi Ebesen
                                             A  gyakorlaton  Gönyű  polgári  védelmi  szer-
                                           vezete  mellett  a  hivatal  jegyzője,  közbiztonsági   Személyszállító vonat gyulladt ki november 18-
                                           referense, a helyi rendőrség, valamint a polgárőr   án az éjszakai órákban Ebesen. Az esethez a
   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32