Page 28 - magazin-november
P. 28

26

           felkészültségüket.  A  tűzoltás  során  nyílttéri  tűz               eleme  a  már  elkészült  cigánd-tiszakarádi,  a
      Az iGAzGATÓsÁGOk éLeTéBőL

           oltását hajtották végre táplálás, alapvezeték, és                   Hajdú-Bihar  tiszaroffi ,  valamint  az  épülő  nagykunsági  tá-
           osztott  sugár  szerelésével.  A  műszaki  mentés   Tûz Nyíradonyban  rozó mellett. A 247 millió köbméter kapacitású
           során viharhelyzetben adódó feladatokat kellett                      tározó  a  mértékadó  árvízszintet  (MÁSZ)  egy
           elvégezniük: vizet távolítottak el és forgalmi aka-  Egy raklapüzem gyulladt ki október 6-án kora   méterrel meghaladó árhullám esetén 47 centi-
           dályt képező farönköt daraboltak.  délután  Nyíradonyban.  Egy  közel  háromszáz   méterrel csökkenti a vízbeeresztés szelvényé-
             Azt, hogy mindez mennyire volt szakszerű, a   négyzetméteres,   vasszerkezetű   tárolóban   ben,  ami  még  Szegednél  is  18  centiméteres
           hivatásos tűzoltó-parancsnokság értékelte.  csaptak fel a lángok, ahol ezer darab raklapot   csökkenést jelent.
                                             tároltak. A helyszínre a debreceni, a nyíradonyi,   A  hanyi-tiszasülyi  tározót  árvízvédelmi
             Küzdõsport gálát nyert az igazgatóság   a vámospércsi egységek, valamint a szabolcsi   célból  akkor  kell  megnyitni,  ha  a  Tisza  víz-
                       referense             tűzoltók vonultak, összesen nyolc járművel és   szintje  a  beeresztő  műtárgy  szelvényében
           Nagyszabású Budo és Küzdősport Gálát rende-  több mint harminc fővel. A Hajdú-Bihar Megyei   (387,9 folyókilométer) a mértékadó árvízszint
           zett Terrorelhárítási Központ szeptember 29-én   Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is a hely-  fölé emelkedik és az előrejelzések alapján to-
           Budapesten,  a  SYMA  Rendezvény  és  Kong-  színen volt. A lángokat a tűzoltók több órás mun-  vábbi vízszintemelkedésre kell számítani.
           resszusi  Központban.  K1  amatőr  full-contact,   kával tudták csak megfékezni, a tűzben kétszáz   Az  55,7  négyzetkilométer  kiterjedésű
           karate és Ju Jitsu földharc versenyszámokban   raklap égett el, de személyi sérülés nem történt.   hanyi-tiszasülyi tározó Jászkisér, Pély és Ti-
           ttt zajlott a BM-bajnokság is. Előbbiben Szabó   Új tûzoltóparancsnok Berettyóújfaluban  szasüly  települések  közigazgatási  területét
           Bernadett  tű.  zászlós,  a  Győr-Moson-Sopron                       érinti. A 4,4 méter magas, 25 kilométer hosz-
           Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  Ható-  A Berettyóújfalui Hivatásos Tűzoltó-parancsnok-  szúságú töltéseket 4,3 millió köbméter földből
           sági Osztályának munkatársa súlycsoportjában   ság élén Nagy Tamás tű. őrnagy személyében   alakították ki a szakemberek, megépítése kö-
           diadalmaskodott. Bernadett már több éve ver-  október tizedikétől új parancsnok áll. A korábbi   zel 19 milliárd forintba került.
           senyzik egy győri sportklub színeiben.   vezető Ökrös Árpád tű. őrnagy – aki egyébként   Két nap alatt négy supervisori ellenõrzés
                 Véradás az igazgatóságon    tagja  a  Hunor  Hivatásos  Katasztrófavédelmi
                                             Mentőszervezetnek  –  a  jövőben  is  a  szerve-  A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató-
           A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédel-  zetnél marad, az Országos Katasztrófavédelmi   ság  iparbiztonsági  főfelügyelőjének  kezdemé-
           mi Igazgatóság október 10-én önkéntes véradást   Főigazgatóság állományában folytatja tovább a   nyezése nyomán október 10-én és 11-én össze-
           szervezett a katasztrófák megelőzésében és el-  munkáját. Mivel Nagy Tamás tű. őrnagy eddig   sen négy helyszínen zajlott a társhatóságokkal
           hárításában  részt  vevő  társ-,  és  együttműködő   a parancsnokhelyettesi feladatokat látta el, így    közös ellenőrzés.
           szervezetek részvételével. Az immár 12. alkalom-  kellő vezetői tapasztalattal rendelkezik.   Az első napon két utóellenőrzést tartottak,
           mal megrendezett eseménnyel az ENSZ 1987.                            amelynek során a környezetvédelmi hatóság
           évi  határozatához  csatlakoztunk,  amely  szerint                        Hajdú-Bihar MKI  által korábban kiadott határozatokban előírtak
           minden év októberének második szerdája a Ter-                        végrehajtását ellenőrizték a szakemberek. Az

           mészeti Katasztrófák Csökkentésének Világnap-       Heves            egyik eset még március 26-án történt, amikor
           ja, amivel a katasztrófáknak az egész emberiség-  Új tározó segíti az árvízi védekezést  a  Bükkben  található  egyik  szemétlerakóban
           re  gyakorolt  rendkívüli  hatását  és  a  védekezés                 tűz keletkezett, a tűzoltók több napon keresztül
           fontosságát kívánják hangsúlyozni.   Október  negyedikén  adták  át  ünnepélyesen   felügyelték a területet. A bezárt és nem meg-
             A  véradás  bizonyította,  hogy  a  társ-,  és   a hanyi-tiszasülyi árvízvédelmi tározót, a ren-  felelően rekultivált hulladéklerakóban kialakult
           együttműködő szervek nemcsak bajban tudnak   dezvényen képviselte magát a Heves Megyei   tüzet  nem  lehetett  teljesen  eloltani,  a  tűzoltó
           eredményesen és hatékonyan együtt dolgozni,   Katasztrófavédelmi Igazgatóság is. Az ünnep-  erők  és  eszközök  itt  tartása  más  beavatko-
                                                                                zások  hatékonyságát  veszélyeztette  volna.  A
                                                                                több éve visszaköszönő probléma megoldása
                                                                                érdekében a környezetvédelmi hatóság több
                                                                                feladat végrehajtására is kötelezte a területet
                                                                                üzemeltető  önkormányzatot,  amely  ezeknek
                                                                                csak  részben  tudott  eleget  tenni.  A  mostani
                                                                                helyszíni  szemlén  azt  állapították  meg,  hogy
                                                                                az  illegális  hulladéklerakás  megszűnt,  a  hul-
                                                                                ladéktest tetejét  földdel takarták be, a teljes
                                                                                rekultivációt azonban az üzemeltető saját költ-
                                                                                ségvetéséből képtelen végrehajtani, ezért ezt
                                                                                pályázati forrásból kívánja megoldani.
                                                                                   A  másik  esetre  egy  április  elsejei  lakossági
                                                                                bejelentés  derített  fényt.  A  jelzés  szerint  ve-
                                                                                szélyes anyag jutott a környezetbe a Mátrában
           hanem  békés  időszakban  is,  valamint  számít-  ségen Tállai András, a Belügyminisztérium ön-  található  volt  kőbánya  területén.  A  mostanihoz
           hatnak  egymás  segítségére,  támogatására.  A   kormányzatokért  felelős  államtitkára  mondott   hasonló  társhatósági  szemlén  a  környezetvé-
           véradás  váratlan,  tömeges  méretű  katasztrófa   köszöntőt. A tározót és műtárgyait a kivitelező-  delmi  hatóság  a  területen  otthagyott  és  kifolyt
           esetén lehet különösen fontos, hiszen megfelelő   től Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigaz-  bitumen összeszedésére, valamint a terület ere-
           tartalékkal emberéletek menthetők meg.   gatóság főigazgatója vette át üzemeltetésre, a   deti állapotába történő visszaállítására kötelezte
             A mostani felhívás nyomán 218 ember adott   tározót a KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnök-  a  tulajdonosokat.  A  mostani  utóellenőrzésen  –
           vért, kézjegyüket egy tűzoltó készüléken helyez-  sége felügyeli és szükség szerint üzemelteti.  amelyen a bányakapitányság és a műszaki biz-
           hették el.                           A  hanyi-tiszasülyi  árvízvédelmi  tározó  a   tonsági hatóságok szakemberei is részt vettek
                                             Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése program ke-  – megállapították, hogy a cég csak részben tett
                          Győr-Moson-Sopron MKI  retében kiépítendő tározórendszer legnagyobb   eleget  a  hatóság  kötelezésének.  Az  otthagyott
   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33