Page 33 - magazin-október
P. 33
31
hivatásos tűzoltóság egységeit, valamint a Vesz- illetve körjegyzőségen kellett közbiztonsági refe- Kirendeltség, a nagykanizsai, zalaegerszegi,
prém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ka- renst kijelölni. keszthelyi, lenti, marcali hivatásos tűzoltóságok
tasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatát riasztotta a Az alapképzésen résztvevők katasztrófavédel- egységei, a Nagykanizsai Helyi Védelmi Bizottság
megyei főügyelet. mi, megelőzési, települési védekezés-szervezési, katasztrófaelhárítási munkacsoportja, illetve Új-
Az egyik kisbusz vezetője, aki egyedül tartóz- helyreállítási és újjáépítési ismeretekkel gazda- udvar települési polgári védelmi parancsnoksága.
kodott a járműben, azért hogy az ütközést elkerül- godhattak. Az előírt tematika mellett – a helyi A feltételezés szerint az újudvari töltőüzem
je, az út menti földes területre sodródott, így nem sajátosságok megismerése érdekében – a kiren- tartályparkjában egy ezer köbméteres, propán-
képezett forgalmi akadályt és a sofőr sérülést sem deltség területén lévő, veszélyes anyagokkal fog- butánt tartalmazó gáztartály megsérült, amelyből
szenvedett. A másik kisbuszban hárman utaztak, lalkozó gazdálkodó szervezetek képviselői tartot- a veszélyes anyag a környezetbe áramlott és
szélirányban terjedt a lakott településrész felé. kaTaSZTróFaVÉDELEM 2012. október
A töltőüzem vezetője a történtekről haladéktala-
nul értesítette a Zala Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság Műveletirányító Ügyeletét, továbbá
Újudvar polgármesterét, egyidejűleg megkezd-
ték az üzem belső védelmi tervében nevesített
feladatok végrehajtását. A műveletirányítás a ter-
veknek megfelelően a legmagasabb riasztási fo-
kozatot rendelte el, a katasztrófavédelmi műveleti
szolgálat és a mobil labor egyidejű riasztásával.
A riasztástól számított tizenöt percen belül a
helyszínre elsőként megérkezett a nagykanizsai
tűzoltóság egysége, amelynek szolgálatparancs-
noka átvette az üzemi tűzoltóktól a tartályhűtési
feladatokat. Rövid idő múlva a kárhelyparancsnok
tájékoztatta Újudvar polgármesterét, hogy a
közülük ketten súlyosan, egy ember pedig köny- tak egy-egy rövid előadást, amelyben bemutatták kiszabaduló propán-bután gázfelhőt feltehető-
nyebben sérült. A személygépkocsiban két utas üzemüket, beszéltek az általuk használt veszélyes en nem lehet az üzem területén belül tartani. A
volt, a jobb első ülő ember a helyszínen életét anyagokról és azok veszélyeztető hatásairól. polgármester úgy döntött, hogy megelőző lakos-
vesztette. A tanfolyamon résztvevők szeptember 25-26- ságvédelmi intézkedés keretében haladéktalanul
Az ütközés erejét jelzi, hogy a személygépko- án írásbeli és szóbeli vizsgát tettek az elsajátított aktiválja a település külső védelmi tervét. Újud-
csi utasait a tűzoltók csak speciális feszítő-vágó ismeretekből. varon a település motoros szirénáján megszólalt
berendezéssel tudták kiszabadítani. a katasztrófariadó jele és a lakosságvédelmi
Fegyelmezett gyerekek az iskolai tûznél Bakos György tű. őrnagy alegység megkezdte az érintett településrész
kitelepítését. Újudvar polgári védelmi parancs-
Szeptember 17-én késő délelőtt érkezett a beje- noksága a polgármesteri hivatalba települt, ideig-
lentés a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Zala lenes befogadóhelyet rendeztek be az általános
Igazgatóság Központi Műveletirányító Központjá- Védelmiterv-gyakorlat Újudvaron iskolában, a rendelőintézetet pedig kijelölték az
ba, hogy az ajkai Borsos Miklós Általános Isko- elsősegélynyújtó feladatok ellátására. A különbö-
lából sűrű füst szivárog. A kettes kiemelt fokozatú Szeptember 5-én a Total Hungaria Kft. újudvari ző lakosságvédelmi intézkedésekről a település
káresethez az ajkai, veszprémi, pápai hivatásos töltőüzemében a belső, a településen a külső vé- polgármestere folyamatosan tájékoztatta a helyi
tűzoltók, valamint a Veszprém Megyei Katasztró- delmi terv teljes körű gyakorlását tartották, ame- és a megyei védelmi bizottság elnökeit.
favédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Műve- lyeket törzsvezetési gyakorlattal kötöttek egybe. A gyakorlatot Egri Gyula tűzoltó alezredes,
leti Szolgálata vonult ki. Az iskolát az ott tartózkodó A gyakorlat megnyitóján megjelent a Zala Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató megfe-
324 ember, gyerekek és felnőttek fegyelmezetten Megyei Védelmi Bizottság elnökeként Rigó Csa- lelőnek értékelte, egyben megköszönte a közre-
hagyták el. A diákok a mentés ideje alatt a sport- ba kormánymegbízott. A feladatok végrehajtásá- működők részvételét.
pályáján tartózkodtak. ban részt vett a Zala Megyei Katasztrófavédelmi
Az iskola alagsorában egy háromszor három Igazgatóság, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Farkas Diána tű. hadnagy
méter alapterületű, sportfelszerelések raktározá-
sára szolgáló helyiségben keletkezett a tűz, azon-
ban a keletkezés pontos körülményeit tűzvizsgálat
deríti majd ki.
A gyors tűzoltói beavatkozásnak köszönhetően
a tűz nem terjedt tovább az intézmény többi helyi-
ségére. Az épület átszellőztetése után a diákok és
a tanárok visszamehettek az épületbe. Személyi
sérülés nem történt.
Közbiztonsági referensi alapképzés
A Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
illetékességi területén szeptember 10. és 14. kö-
zött a közbiztonsági referensek és helyetteseik
30 órás alapképzését tartották meg. Az emlí-
tett területen a települések katasztrófavédelmi
osztályba sorolása értelmében 31 településen,