Page 32 - magazin-szeptember
P. 32

30
    30
      KATASZTRÓFAVÉDELEM KATASZTRÓFAVÉDELEM
































          is kegyes volt, így míg a csapatok rúgták a bőrt,   tervezi, így az Őrség Önkéntes Mentőcsoportét   szétosztását  követően  a  katasztrófavédelem
          a családtagok strandolhattak.      és a települési, területi polgári védelmi szerve-  sátránál  minden  érdeklődőnek  részletesen
            Az augusztus 5-6-án megrendezett döntőn a   zetekét.                elmagyarázták, milyen kötelezettségekkel, fel-
          Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazga-  A  már  meghirdetett  toborzóakció  jelenlegi   adatokkal,  jogosultságokkal  jár  a  jelentkezés,
          tóság csapata diadalmaskodott, őket a Kiskun-  fázisában  a  katasztrófavédelmi  igazgatóság   illetve válaszoltak a felmerülő kérdésekre.
          félegyházi és a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-pa-  és  kirendeltségei  helyi  rendezvényekre  kite-  A  sátornál  lehetőség  nyílt  helyben  történő,
          rancsnokság csapata követte a dobogón.  lepülve  szolgálnak  további  információkkal  az   előzetes regisztrációra, valamint a nyilatkozati
            A díjakat Szilasi Lajos tű. alezredes, a Tolna   érdeklődőknek.     (jelentkezési) lap kitöltésére is.
          Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  igaz-
          gatóhelyettese, Furka Tibor, a Paksi Önkéntes
          Tűzoltó  Sport-  és  Hagyományőrző  Egyesület
          elnöke,  Bokor  László,  a  G&L  Mérnöki  Iroda
          vezetője,  Nyári  Krisztina  és  Toóksné  Fehér
          Dorottya, a Réka-Tex Kft. képviseletében, vala-
          mint Bán Attila tű. alezredes a paksi katasztró-
          favédelmi kirendeltség vezetője adták át.
              Száznegyven szalmabála égett
          A  Dombóvári  Hivatásos  Tűzoltó-parancsnok-
          ság augusztus 7-én késő este kapta a jelzést
          a Nagykónyi és Medgyespuszta között kazalba
          rakott szalmabálatűzről. A tűzesethez egyes ki-
          emelt riasztási fokozatban a tamási, a dombó-
          vári és a siófoki tűzoltók vonultak. Az egységek
          kiérkezésekor  száznegyven  szalmabála  égett
          teljes  terjedelmében,  a  tűz  veszélyeztette  a
          szomszédos napraforgótáblát.
            A nagy hőterhelés miatt a Nagykónyi és Ireg-
          szemcse közötti utat le kellett zárni, a forgalmat
          el kellett terelni. Az utómunkálatok másnap reg-
          gelig tartottak.

                         Boros Brigitta tű. hadnagy  Az akció első állomása augusztus 4-én Ná-  A Nádasdon debütáló toborzási akció ered-
                                             dasd volt, ahol a falunapi rendezvény keretén   ményesen  zárult.  Fiatalok  és  idősebbek,  nők
                                             belül kapott a lakosság tájékoztatást. A kitele-  és férfi ak egyaránt érdeklődtek, és sokan már
                          Vas                pülésen a megyei igazgatóság polgári védelmi   ott jelentkeztek önkéntes polgári védelmi szer-

                 Megkezdôdött a toborzás     szakemberei  ismertették  tevékenységüket,   vezetbe, amelynek felkészült szakemberei egy
                                             részvételük célját. Beszéltek az önkéntes mun-  katasztrófahelyzet  esetén  szakszerű  segítsé-
          A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság   ka  jelentőségéről,  valamint  arról,  hogy  miért   get nyújtanak a mentés során.
          Polgári Védelmi Főfelügyelősége önkéntes ala-  érdemes önkéntes polgári védelmi szervezetbe
          pú  polgári  védelmi  szervezetek  megalakítását   jelentkezni.  Az  ismertetőt  és  a  szóróanyagok   Balogh Nikoletta tű. zászlós
   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36