Page 40 - magazin-július-augusztus
P. 40

38
    38
                                                           hetően  személyi  sérülés   minden  nap  tartalmas  és  érdekes  programo-
      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
                                                           nem  történt,  de  a  kiégett   kat szerveztek a résztvevő gyerekek számára.
                                                           lakás két lakóját a mentők   Július 12-én a Tolna Megyei Katasztrófavédel-
                                                           füstmérgezés gyanújával a   mi  Igazgatóság  katasztrófavédelmi  versenyt
                                                           szekszárdi kórházba szál-  szervezett a táborlakóknak. A pályát az ifjúsági
                                                           lították.            verseny szellemében alakították ki, a gyerekek
                                                              A  lakásban  rengeteg   öt állomáson mérhették össze ügyességüket és
                                                           éghető  anyag  volt  felhal-  tudásukat.  A  katasztrófavédelmi  totó  kitöltését
                                                           mozva.  A  tűz  keletkezési   követően  homokzsákok  szakszerű  pakolását
                                                           okát tűzvizsgáló vizsgálja,   mutathatták be, majd veszélyesáru-ismereteik-
                                                           feltehetően   elektromos   ről tettek tanúbizonyságot. A rádiózás szabályait
                                                           hiba  okozhatta  a  szeren-  a labirintusban gyakorolhatták, végül a füstsá-
                                                           csétlenséget.  A  lakás  a   torból „bábukat” mentettek, majd célba lőttek.
                                                           tűz következtében teljesen   Minden  csapat  oklevelet  kapott  teljesítmé-
                                                           kiégett, lakhatatlanná vált,   nyéért,  amelyeket  Wéber  Antal  tű.  ezredes,
                                                           az ott lakók elhelyezéséről   igazgató adott át a versenyzőknek.
                                                           az önkormányzat gondos-
                                                           kodik.  Az  ideiglenesen                           Boros Brigitta tű. hadnagy
                                                           lakhatatlanná vált lakások                   megyei katasztrófavédelmi szóvivő
                                                           lakói átmenetileg rokonok-  Belsôvédelmiterv-gyakorlás Pakson
                                                           nál helyezkedtek el.
                                                             Supervisori ellenôrzés   Július  19-én  a  Vitafoam  Kft.-nél  belső védel-
                                                                                miterv-gyakorlatot  tartottak,  amelyen  a  Paks
                                                             egy dombóvári telep-  Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai
                                                                  helyen
                                                                                is részt vettek.
                                                           A  Tolna  Megyei  Kataszt-  A feltételezés szerint a készáru-raktárban tűz
                                                           rófavédelmi  Igazgatóság   keletkezett,  ahol  mintegy  200  négyzetméteren
                                                           Iparbiztonsági  Főfelügye-  szivacs égett. A tűzoltók összesen négy gépjár-
                                                           lősége július 11-én super-  művel, tizenegy fővel vonultak a kárhelyre, majd
                                                           visori  ellenőrzést  tartott   a tűzoltási és műszaki mentési tervnek megfele-
                                                           egy dombóvári cég telep-  lően megkezdték a beavatkozást. A tüzet habsu-
                                                           helyén. A telephely egy kft.   gár segítségével eloltották, a tetőszerkezetet és
                                                           tulajdonában  van,  azon-  a  beavatkozói  állományt  védősugárral  óvták  a
           és a vásárlók hogyan reagálnak egy esetleges   ban számtalan kis cégnek ad otthont, össze-  tűzterheléstől. A tetőszerkezet hűtésére használt
           tűzesetre. A kiürítés során természetesen mérik,   sen mintegy négyszáz dolgozót foglalkoztatva.   emelőt több felállítási helyen is kipróbálták, hogy
           hogy mennyi idő alatt hagyják el a bent tartózko-  Az előzetes értesítés nélküli, komplex hatósági   még hatékonyabban tudják a födémet hűteni. Az
           dók az áruházat, és hogy ez megfelel-e az előírt   ellenőrzésen az iparbiztonsági főfelügyelőség   új  paramétereknek  megfelelően  a  tűzoltási  és
           szintidőnek.                      mellett  a  katasztrófavédelmi  kirendeltségek   műszaki mentési tervet átdolgozzák.
             A  gyakorlat  során  minden  rendben  zajlott,   ügyintézői, valamint a munkavédelem, a Nem-
           az áruházban tartózkodók a hangosbemondón   zeti Adó- és Vámhivatal, a mérésügy, a környe-  Kiss Róbert tű. főhadnagy
           közölt utasításoknak megfelelően, az előírt időn   zetvédelem, a népegészségügy és a rendőr-              parancsnokhelyettes, Paks HTP
           belül hagyták el a bevásárló központot.  ség szakemberei is részt vettek.
                                                A  vizsgálat  célja  az  üzemazonosítás  és  a
              Kiégett egy harmadik emeleti lakás   telephelyi ADR-ellenőrzés mellett az volt, hogy   Veszprém
                      Szekszárdon
                                             megállapítsák: a telephely a katasztrófavédelmi
           A  megyei  főügyeletre  július  5-én  hajnalban   törvény  IV.  fejezetének  hatálya  alá  tartozik-e,   Porhabkonténer-kezelôi gyakorlat
           érkezett a 105-ös segélyhívón a bejelentés,   valamint azt is vizsgálták, hogy az ott végzett te-  Pétfürdôn
           amely szerint a Csatári utcában egy harma-  vékenység megfelel-e az egyes szakterületekre   Több  tűzoltóság  egységei  hajtottak  végre
           dik emeleti lakás ég. A bejelentés a negyedik   vonatkozó jogszabályi előírásoknak.  közös  porhabkonténer-kezelői  gyakorlatot
           emeleti  lakás  tulajdonosától  érkezett,  mivel   A feltárt hiányosságokról, illetve az ellenőr-  június  végén  az  OPAL  Tartálypark  Zrt.  te-
           addigra már az ő lakása is füsttel telítődött.   zés tapasztalatairól minden hatóság külön jegy-  rületének  pétfürdői  telepén.  A  háromnapos
           A bejelentő folyamatosan tartotta a kapcso-  zőkönyvet készített. Az ADR ellenőrzés során   gyakorlaton  a  katasztrófavédelem  veszpré-
           latot  a  katasztrófavédelem  főügyeletével,  és   nyolcnapos  hiánypótlásra  kötelezték  a  kft-t,  a   mi, pétfürdői és balatonfűzfői hivatásos tűz-
           a kapott tanácsokat betartva, a vele együtt a   tűzvédelmi  szabálytalanságok  kapcsán  feltárt   oltóegységei vettek részt. A cél az volt, hogy
           lakásban tartózkodókkal együtt a lakás pad-  hiányosságok  miatti  szankciók  kiszabása  ké-  a beavatkozói állomány a valósághoz közeli
           lóján,  nedves  törölközőt  az  arcuk  elé  tartva   sőbb történt meg.  körülmények  között  sajátítsa  el  a  nemrégi-
           várták a tűzoltók kiérkezését, mivel a lépcső-  Katasztrófavédelmi vetélkedô a bölcskei   ben beszerzett és átadott oltókonténer mű-
           ház felé sem tudtak már menekülni. A kigyul-  tûzoltó táborban       ködtetését, azt készségszinten tudja kezelni.
           ladt  lakásban  élők  a  tüzet  észlelve  a  lakást                     Szakmai fórum a társasházak közös
           elhagyták,  és  lefelé  menekülve  kiabálással   A  Paks  Katasztrófavédelmi  Kirendeltség  és  a   képviselôi részére
           jelezték, hogy tűz van.           Paksi Önkéntes Tűzoltó Sport és Hagyományőr-
             A  szekszárdi  tűzoltók  két  gépjárműfecs-  ző Egyesület az idén is megrendezte immár ha-  A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazga-
           kendővel  és  magasból  mentővel  érkeztek  a   gyományosnak mondható diáktűzoltó-táborát. A   tóság  július  5-én  szakmai  fórumot  tartott  annak
           helyszínre.  A  gyors  beavatkozásnak  köszön-  tábor vasárnaptól vasárnapig tart, a szervezők   érdekében,  hogy  közérthetően  és  egyértelműen
   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44