Page 34 - magazin-június
P. 34

32     Vízelvezetô árkok ellenôrzése                                           A  fővárosban  és  valamennyi  megyében

      REJTVÉnY, IMPRESSZUM  “KATASZTRÓFAVÉDELEM” 2012.06.

                                                                                   helyszíni  szemlék  során  ellenőrzik  a  hi-
           vatásos katasztrófavédelmi szervek a településeken a vízelvezető árkok, (1) állapotát. A felméréssel a (2) lezúduló csapadék okozta károk
           megelőzése a cél, hiszen csak ebben az esetben előzhetők meg a karban nem tartott vízelvezető árkok okozta (3). Az ellenőrzések során feltárt
           hiányosságok megszüntetését célzó intézkedések végrehajtásában részt kell vállalniuk az önkormányzatoknak, a gazdálkodó szervezeteknek és
           az állampolgároknak is. A hiányosságok felszámolásáról szóló felhívást a (4) adja ki, hiszen a hatályos törvényi rendelkezések szerint a hatóság
           köteles megtenni a szükséges intézkedéseket. Országos szinten közel 23 ezer kilométer – több mint (5) annyi, mint Magyarország határa –
           hosszan vált szükségessé a belterületi vízelvezetők karbantartása.




                                                       MEZÉSI
            NAGYON  X+Y+.  ATÁVOLAB-     DALT          ENSZ ÉLEL-    HAZAI
                                                                     ELSŐ
                  /MEGHATÁ- BI HELYEN
                                         ÉNEKLŐ
                                                       SZERVEZETE
            SOK   ROZATLAN  1                           RÓMAI        OSZTÁLYÚ
                  SZÁM/                  TALLIUM        ÖTVEN        BAJNOKSÁG
 A POÉN
 ELSŐ
 RÉSZ E
                  MADÁR TES-                            OROSZ
            FALATOZ-  TÉT BORÍTJA                       FOLYÓ
            HAT   KIFOGÁSOL-                           BARÁTSÁ-
                  HATÓ TETT                            GOS, BÁJOS
                                        TÖRTÉNÉS              OLASZ
                                        ELŐIDÉZŐ              GK. JELZ.
                                        ESEDEZVE
                                        KÉR /RÉG./            HISZÉKENY
             H             R                                         RADETZKY
                                                                     ZOLTÁN
             2                   FÜSTÖLT                                    KESKENY        HALFOGÓ       KÖZSÉG
                                                                                           ESZKÖZ
                                                                            TERÜLET-
                                 SONKA
           VMINEK A               GYOM-                                     RÉSZ           RÉSZE         SOMOGY
                                                                                           OLLÓS
                                                                                                         MEGYÉBEN
           BELSEJÉBE              NÖVÉNY                                    CSATANGOL      ÍZELTLÁBÚ
                                                 3
                                                AZ EGÉSZ
                                                ALKOTÓJA
                  KETTŐS                REVÜ VÉG                      ROMÁNIAI
           VÁROSRÉSZ                    NÉLKÜL                        FALU
           BUDAPEST  MSHANGZÓ
           XI. KERÜLE-  4                NÉMET                       MUNKÁVAL
           TÉBEN                         GK.JELZ.                    MEGKAPÁ
           CSELEKVÉS                                          ANTIMON                AJUH
           ELEJE                                                                     HÍMJE
           GYALOGOS                                            ESZER!               BASSZUS
           KATONA                                                                   /RÖV./
                                          KÉN          PEST M.-I                           NAGY-BRI-
                                                       VÁROS                               TANNIA
                                        SZABÁLYOS      ORLAI                               GK.JELZ.
                                        GÖRBE          PETRICH ....                         CELSIUS
            TANULÓ-         5                                                      DÚR-HANG-       C-DÚR
            VEZETŐ                                                                 SOR1.HANG       6.HANG
           HÜVELYES      INFORMÁCIÓ                                                  RÓMAI
           NÖVÉNY        EGYSÉG                                                      EZER           DÍSZE
                                  RÓMAI         SZAGLÓ-                       MÉTER         NAPSZAK
                                  ÖTÖS          SZERVÜNK                      /RÖV./        /RÖV./
                                                FINN                         NEM SKÓT,     ALACSO-
                                 CIRKÓNIUM      GK.JELZ.                     JÓSZÍVŰ       NYAN LEVŐ
                                         SEGÉD-               DÉL-AFRIKAI           RÉGI ŰR-
                                         MUNKÁS               KÖZTÁRS.              MÉRTÉK
                                                              INTERNETES
                                                                                    /ÉKH./
                                          ÓDON,               KÓDJA                 SPANYOL
                                          ŐSI                 VOLT /FIZ./           GK.JELZ.
           PINTYFÉLE
           KIS      Z
           MADÁR
 -
                                           KATASZTRÓFAVÉDELEM                   A szerkesztőség postacíme: Budapest, 1903. Pf. 314.
                                    A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűz-,   Telefon: 469-43-66
                                      polgári védelmi és iparbiztonsági képes folyóirata  E-mail cím: okf.szerkesztoseg@katasztrofavedelem.gov.hu
                                              Megjelenik havonként.                   okf.szerkesztoseg@katved.gov.hu
                                     A kiadásért felel: Dr. Bakondi György tű. altábornagy,   Nyomdai előkészítés: Duna-Mix Kft.
                                             a BM OKF főigazgatója                   Tördelőszerkesztő: Pápay György
                                              Szerkesztőbizottság:                   Felelős vezető: Szakolczai Lóránt
                                              Elnök: Dobson Tibor                       Nyomda: Duna-Mix Kft.
                                             Titkár: Újhegyi Katalin                      www.dunamix.hu
                                   Tagok: Bérczi László, Dr. Tóth Ferenc, Kossa György,   HU ISSN-1586-2305
                                         Dr. Demény Ádám, Petróczi Tímea                  Terjeszti: BM OKF
                                            Szerkesztő: Újhegyi Katalin        Előfizethető: BM OKF, 1149.  Budapest, Mogyoródi út 43.
                                             Újságíró: Galántai Judit           Levélcím: 1903. Budapest, Pf.: 314. Telefon: 469-4100.
             HU ISSN-1586-2305               Fotóriporter: Jóri András          Előfizetési díj: egy évre 3000 Ft. Egyes szám ára 250 Ft.
   29   30   31   32   33   34   35   36