Page 35 - magazin-december
P. 35

„FELHŐSZAKADÁS 2012” - PÉR



        A  Győr-Moson-Sopron  Megyei  Polgári  Védelmi  Szövetség,
        a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint Pér köz-
        ség november 30-án települési polgári védelmi gyakorlatot
        szervezett, amelyhez a megyei polgári védelmi szövetség
        által pályázaton nyert forrást használták fel. A településen
        megalakított és önkéntesekkel kiegészített polgári védelmi
        szervezet tagjai vízelvezető rendszert alakítottak ki az egyik
        utcában, erre a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék
        miatt volt szükség. A munkába egy helyi vállalkozót is bevon-
        tak. A gyakorlaton olyan lakosok vettek részt, akik egyébként
        is szívesen végeznek önkéntes munkát a település érdekében,
        és ráadásul helyben dolgoznak.
           A felkészülést Herold Ádám polgármester vezette, szakmai
        helyettesítését Csepi László tűzoltó őrnagy, polgári védelmi
        felügyelő látta el. A történéseket a helyszínen kísérte figye-
        lemmel Schieber József, az MPVSZ alelnöke, Dr. Varga Imre,
        a  Polgári  Védelmi  Tudományos  Egyesület  elnöke,  valamint
        Sári Ákos tűzoltó őrnagy, a Győri Katasztrófavédelmi Kiren-
        deltség vezetője. (Kép és szöveg: Schieber József)
   30   31   32   33   34   35   36