Page 16 - július-augusztus
P. 16

14

            KRÓNIKA                                                                  látogatása során azt mondhatták, szakembe-

                                                                                     reik akár exportra is képesek termelni. Ahhoz
                                                                                     persze, hogy első körben a környező orszá-
                                                                                     goknak is szállítsanak – tette hozzá a vezér-
                                                                                     igazgató –, fejleszteni kell mind a gyár infra-
                                                                                     struktúráját, mind technológiáját, de ezekre
                                                                                     lehetőséget lát azzal, hogy a Heros ismét az
                                                                                     OKF keretein belül tevékenykedik. Mindez
                                                                                     pedig hosszú távon bizakodásra ad okot a
                                                                                     tekintetben, hogy a cég egyfajta ellátó bázissá
                                                                                     váljon. Végezetül Mélykúti Sándor egy tűzol-
                                                                                     tólétra modelljét adta át Bakondi György fő-
                                                                                     igazgatónak azzal a megjegyzéssel, hogy
                                                                                     reményei szerint a jövőben ilyet is gyárt majd
                                                                                     a Heros.
                                                                                       Az ünnepség résztvevői megtekintették az
                                                                                     OKF épülete előtt felsorakoztatott járműveket.
                                                                                     Bakondi György minden tűzoltóautónál elbe-
                                                   a a a momostststststst ááááááátttvtvtvtveetetetetetttt tt újúújújújújúj eeeszszszkökökööökökökööözz zz iiisiisisisisiss bbbbbbbbbbbiiiizizizzizizttottotttototototosasassaaaassasasannn n kkkkkkikkikikikkikikiváááváváváváváválólóóóólólólólólóanannanan
                   A A A A A A A                   a most átvett új eszköz is biztosan kiválóan   szélgetett azok leendő felhasználóival.
                   A köszöntő után Bakondi György átadta az kökököökököszzszszönööööönönönönöntőtőtőtőtőtőtő uuuutááátátátátátátátánnnn BBaBBaBBaBakokokkok dndndn iii GyGyyörörgygygy áátattadtdtdtaa azaz
                 új eszközöket átvevő tűzoltóságok és önkor-  szolgálja majd a hazai tűzvédelmet. Örömét   A szemlét követő állófogadáson Dr. Tollár
                 mányzatok képviselőinek a járművek indító-  fejezte ki, hogy további fejlesztések lesznek   Tibor pv. dandártábornok, a BM OKF gazda-
                 kulcsait és az emléklapokat. Középkategóriá-  a területen, majd leszögezte: a tűzoltók fel-  sági főigazgató-helyettese mondott pohárkö-
                 jú tűzoltó gépjárműfecskendőt kapott Ajka,   adata szakmai alázattal és kellő szakértelem-  szöntőt. A tábornok köszönetét fejezte ki
                 Siófok, Kisvárda, Ózd és Paks Hivatásos   mel használva menteni életeket és értékeket.  azoknak az önkormányzatoknak, amelyek
                 Önkormányzati Tűzoltósága, valamint a Fő-  Az új járműveket előállító Heros Zrt. vezér-  önrészt biztosítottak a tűzoltósági fejleszté-
                 városi Tűzoltó-parancsnokság.     igazgatója, Mélykúti Sándor az idei évben   sekre, és a biztonság kérdéseit előbbre
                   Az indítókulcsok átadását követően Szent-  tizedik éve működő gyár múltjára emlékezett   helyez ték, mint a jövő iránti kétes félelmeiket.
                 Királyi László tű. alezredes, az ózdi HÖT ve-  vissza beszédében. Emlékeztetett arra, hogy   Hiszen nem az a fontos, hogy ki a fenntartó,
                 zetője a többi tűzoltóparancsnok nevében is   a Belügyminisztérium által megalapított válla-  hanem az, hogy kiért, kinek az érdekében
                 köszönetet mondott a kapott új eszközökért,   lat javításra és karbantartásra jött létre, és   fáradoznak mindazok, akik hivatása az
                 majd elmondta, az új jármű egy Csepel gyárt-  csak később, hiányos infrastrukturális alapok-  embe ri élet és az értékek óvása, a biztonság
                 mányút vált fel, amellyel maga is nyolc éven   kal vágtak bele a gyártásba. Mostanra pedig   növelése – zárta szavait a főigazgató-he-
                 át dolgozott. Leszögezte, az is kiváló magyar   eljutottak oda, hogy az országos katasztrófa-  lyettes.
                 gépjárműfecskendő volt, és ahogyan a régi,   védelem vezetőjének legutóbbi, a gyárban tett   (T.J.-Ú.K.)


                                                                                        gy két évvel ezelőtt indított projekt valósult
                   Új időjárási veszélyjelző                                        Eségi időjárási veszélyjelző és riasztó rend-
                                                                                        meg azzal, hogy Magyarország új kistér-
                                                                                     szere augusztus 1-jén megkezdi működését.
                   és riasztó rendszer                                               Annak részleteiről az Országos Meteorológiai
                                                                                     Szolgálat és a BM Országos Katasztrófavédel-
                                                                                     mi Főigazgatóság vezetői közös sajtótájékozta-
                                                                                     tón számoltak be.
                                                                                       A kistérségi időjárási veszélyjelző és riasz-
                                                                                     tó rendszer kiépítésére és üzemeltetésére az
                                                                                     Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az
                                                                                     „Új Széchenyi Terv” Környezet és Energia Ope-
                                                                                     ratív Program keretében nyújtott be pályázatot.
                                                                                     A 2009 novemberében indult projekt a rendszer
                                                                                     indításával augusztus elsejével megvalósul. Dr.
                                                                                     Dunkel Zoltán, az OMSZ elnöke köszöntőjét
                                                                                     követően Dr. Illés Zoltán, környezetügyért fele-
                                                                                     lős államtitkár az államnak az élet- és vagyon-
                                                                                     védelemben betöltött szerepéről tartott rövid
                                                                                     tájékoztatót. Mint hangsúlyozta, egy ország,
                                                                                     egy nemzetgazdaság sem működhet megbíz-
                                                                                     ható meteorológiai előrejelzés nélkül, ezen a
                                                                                     területen folyamatos fejlesztésekre van szük-
                                                                                     ség. A most bemutatott új kistérségi időjárási
                                                                                     veszélyjelző és riasztó rendszer több mint 181
                                                                                     millió forint uniós pályázati forrásból és az
                                                                                     OMSZ saját költségvetéséből biztosított 13,6
                                                                                     millió forintnyi önrészből jöhetett létre – derült
                                                                                     ki a tájékoztatón. A rendkívüli időjárási esemé-
                                                                                     nyek észlelése, előrejelzése immáron nem hét




                                                                                                              10/25/2011   8:59:27 AM
       KatVed augusztus.indd   14
       KatVed augusztus.indd   14                                                                             10/25/2011   8:59:27 AM
   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21