Page 30 - magazin-március
P. 30

28

        AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
              Első tiszti kinevezés igazgatóságunkon  ellenőrzésekkel kapcsolatos eligazítás a helyi   Baleset a műszaki úton
                                              rendőrkapitányságokon történt, majd onnan a
            Dr. Pintér Sándor belügyminiszter február 1-jei   hatóságok közösen indultak a kiválasztott hely-  A repülőtéren egy a műszaki úton haladó sze-
            hatállyal polgári védelmi hadnaggyá nevezte ki   színekre.          mélygépkocsi vezetője elveszítette uralmát a
            Pénzes Lajost. A parancs felolvasását követő-  Az ellenőrzések során egészen kirívó tűz-  gépjármű felett, lesodródott, és többször megpör-
            en a hadnagy ünnepélyes tiszti esküt tett. Pén-  védelmi hiányosságokat nem találtak, a biz-  dült a levegőben, majd az oldalára dőlve a füves
            zes Lajos 2009 januárjában végzett a Debre-  tonságos kiürítés feltételeit igyekeztek min-  pályán landolt. A vezető kirepült az ülésből. A
            ceni Egyetem Természettudományi Karának   denhol biztosítani. Gyakran előforduló prob-  szemtanú – az RKI tűzoltója – jelzésére  a  ké-
            vegyészmérnöki szakán, jelenleg a Polgári   léma volt ugyanakkor a tűzvédelmi dokumen-  szenléti szolgálat rajai a helyszínre vonultak és
            Védelmi Felügyelőség kiemelt főelőadójaként   tációk hiánya, melyekkel kapcsolatban a helyi   megkezdték a beavatkozást. Az autót vezető nő
            dolgozik.                         tűzoltóságok a szükséges intézkedéseket   a zuhanástól súlyos sérüléseket szenvedett. A
                   Benke Valéria tű.főhadnagy, kiemelt   megtették.             tűzoltók a mentős kollégákkal közösen stabilizál-
                                      főelőadó     Loch Erika pv. százados, osztályvezető  ták az állapotát, majd az OMSZ rohammentője a
                                                                                helyszínről kórházba szállította. A roncsot áram-
                         Heves                           Repülőtér              talanították. A káresetnél az RKI földi szerein kívül
                                                                                az EU elnökség kapcsán a repülőtéren tartózko-
                    Egyeztetés a vízüggyel      Toxikus anyaghoz riasztották a reptéri   dó FTP Józsefvárosi Tűzőrség is jelen volt.
                                                          tűzoltókat
            Január 20-án közös munkaértekezletet tartottak                                        Vajda János tű. őrm.
            a Közép-Tisza-vidéki, az Észak-magyarországi   Az elmúlt időszakban kétszer is veszélyes
            és a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és   anyaghoz riasztották az RKI készenléti állomá-  Somogy
            Vízügyi Igazgatóság, illetve a Heves Megyei   nyát. Az egyik esetben a repülőtér területén   Megyei ellenőrző gyakorlat Kaposváron
            Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői. A ta-  lévő áruforgalmi raktárban került veszélyes
            nácskozás célja a közös munkát jobbá, hatéko-  anyag a levegőbe. A bejelentésből kiderült,   A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igaz-
            nyabbá tenni.                     hogy az anyag erősen maró, mérgező, amellyel   gatóság megyei ellenőrző gyakorlatot tartott
               A megbeszélés során áttekintették az ár- és   egy személy érintkezett is. A helyszínre kiérke-  február 17-én Kaposváron a Berzsenyi Dániel
            belvízvédelmi tevékenységnél jelentkező felada-  ző tűzoltók megkezdték a felderítést, közben a   Tagiskolában. A feltételezés szerint tűz kelet-
            tokat, a rendelkezésre álló eszközöket, és a   hírközpont riasztotta a mentőszolgálatot, a FTP   kezett az iskola épületének északnyugati
            megoldásra váró problémákat. A hatékonyság   vegyi mentesítő egységét, valamint a Repülő-  szárnyában lévő számítógép szaktanterem-
            növelése érdekében kijelölték a kapcsolattartó-  téri Műszaki Mentő Szolgálatot. A felderítés   ben, ahonnan a tűz továbbterjedt a könyvtár-
            kat. A vízügyi igazgatóságok képviselői tájékoz-  során kiderült, hogy további két ember érintke-  szobába és az első szint feletti tetőrészre,
            tatást nyújtottak a jelenleg végzett feladataikról,   zett a gyógyszergyártás során használatos,   valamint a második emelet egyik tantermére.
            illetve a szervezetüknél hamarosan beinduló   sűrű koncentrátumban tárolt anyaggal. A három   A füst elárasztotta az első és második emele-
            közmunkaprogram keretében tervezettek lépé-  munkást a fővárosi Erzsébet Kórházba szállí-  ti folyosót és a lépcsőházat. A „tűz” észlelését
            sekről. A program már elindult, így megyénkben   tották megfi gyelésre. A tűzoltók a polgári vé-  követően a pedagógusok megkezdték az
            több száz ember dolgozik a vízelvezetők taka-  delem szakemberével a csomagot átvizsgálták,   épület kiürítését, a nebulók fegyelmezetten
            rításán, a vízmedrek rendbetételén.  amelynek burkolata sértetlen volt, valószínűleg   vonultak az iskola focipályájára. A létszámel-
               A vízügyi igazgatóságok tájékoztatója alap-  kondenzvíz folyt ki a dobozból. Másnap hason-  lenőrzés során kiderült, hogy tizenhárom diá-
            ján a közmunka programban területileg az aláb-  ló esethez riasztották a tűzoltókat: egy konténer   kot és a mentést végző felnőttek közül kettőt
            bi létszámot foglalkoztatnák: az ÉKÖVIZIG   szállítás közben megsérült, és a dobozból az   nem találnak.
            Egerben 150, Gyöngyösön 60 főt, a KDKÖVIZIG   aszfaltra ismeretlen eredetű olajszerű, sárgás   A tűzesethez a kaposvári, dombóvári és
            Hatvanban 100 embert, a KÖTIKÖVIZIG pedig   anyag folyt, amelynek beazonosításához a   nagyatádi tűzoltók nyolc tűzoltóautóval, ösz-
            Kiskörén 100-150 embert.          VFSZ egységét hívták segítségül. A területet   szesen harmincan vonultak. Az oltási mun-
               Az értekezlet végén egy négyoldalú megál-  az ilyenkor szokásos módon száz méteres   kákkal párhuzamosan az épületből légzőálarc
            lapodást készítettek elő, amelyet, a pontosítá-  körzetben lezárták, a VFSZ állománya megál-  használatával kimentették a bent rekedt sze-
            sokat követően Csontos Ambrus mk. tű. ezre-  lapította, hogy olivaolaj volt az ismeretlen szer-  mélyeket, akiket a tűzoltók a kaposvári polgá-
            des, Heves megyei katasztrófavédelmi igazga-  ves anyag.            ri védelmi kirendeltség vezetőjéhez kísértek
            tó is aláírt. A dokumentumban rögzítették, hogy
            melyek az érintett szervek együttműködéssel
            kapcsolatos konkrét feladatai, illetve a közös
            munka kapcsolódó pontjai. (Heves MKI)

                          Pest
                Szórakozóhelyeket ellenőriznek
            Az elmúlt időszakban Pest megye tűzoltóságai
            a szórakozóhelyek tűzvédelmi célellenőrzését
            végzik. A cél az, hogy az ezeket látogatók biz-
            tonságban legyenek egy váratlanul bekövetkező
            veszélyhelyzet esetén is. 15 vendéglátóhely
            ellenőrzésében a Pest Megyei Katasztrófavé-
            delmi Igazgatóság Tűzoltósági Felügyelőségé-
            nek munkatársai is közreműködtek. A vizsgála-
            tok, hétvégenként – ha kellett – éjszaka is zaj-
            lottak.
               Az ellenőrzéseken rendőri biztosítás mellett
            a társhatóságok képviselői is részt vettek. Az
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35