Page 2 - magazin-október
P. 2
Október 4-én kevéssel dél után átszakadt a dást szenvedett. Az áradat Kolontáron két Dr. Hoffmann Imre tû. vezérõrnagy, fõ-
Magyar Alumínium Termelõ és Kereskedel- utcában 40 lakóházat és két önkormányzati igazgató-helyettes kezdeményezésére a ka-
mi Zrt. ajkai timföldgyárához tartozó iszaptá- épületet, Devecseren 19 utcában 230 lakó- tasztrófa estéjén összeült a Veszprém Me-
roló 10. kazettájának nyugati gátja. A tizen- ingatlant veszélyeztetett. A helikopteres fel- gyei Védelmi Bizottság, melynek munkájá-
hat méter magas tározó falában 50-60 méte- derítés szerint elõbbi településen 3 hektár, ban Hende Csaba honvédelmi miniszter és
res rés keletkezett, melyen keresztül a Kö- Devecserben 7 hektár állt iszap alatt. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is
zép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi „A tározót speciálisan építették meg, a részt vett.
Igazgatóság szakembereinek becslése sze- gátja nem földbõl, hanem szürkeiszapból Október 5-én, a gátszakadás másnapjá-
rint 600-700 ezer köbméternyi, erõsen maró készült, ami megkötés után erõteljesen tart- nak reggelén még méteres magasságban állt
hatású vörösiszap ömlött ki. A timföldgyár ja a benne lévõ vörösiszapot. A vegyi ka- a vörösiszap Devecseren, több tucatnyi kato-
10 tározójában egyébként 50 millió köbmé- tasztrófát megelõzõ hetekben egyébként a nai jármû érkezett a városba, a forgalmat vé-
ter szürke- és 30 millió köbméter vörösisza- környezetvédelmi hatóság ellenõrizte a tá- dõmaszkos rendõrök irányították, a kiürített
pot tárolnak. rozót, de a dokumentumok szerint a szemle házakat rendõrök õrizték. Elmaradt a tanítás,
A masszaszerû áradat a közeli Torna-pa- során semmilyen, kívülrõl is látható sérülést mivel a helyi iskolából ideiglenes szállást ala-
takba került, és vegyi anyaggal keveredett nem találtak. A tragédia után az eset kivizs- kítottak ki, de a családsegítõ szolgálatnál és
árhullám indult el, ami egymás után hat, Aj- gálása szakemberek bevonásával azonnal a mûvelõdési házban is voltak kimenekítet-
kától nyugatra fekvõ települést – Kolontárt, megkezdõdött, valószínû, hogy az elmúlt hó- tek. Délelõtt a kormány veszélyhelyzetet hir-
Devecsert, Somlóvásárhelyt, Tüskevárt, napok esõzései miatt gyengült meg a tároló detett Veszprém, Gyõr-Moson-Sopron és Vas
Apácatornát és Kisberzsenyt – öntött el. A fala, a csapadék minden bizonnyal alulról megye területeire. A belügyminiszter össze-
váratlanul érkezõ iszaptömeg óriási pusztí- mosta alá”– minderrõl a tragédiát követõ hívta a Kormányzati Koordinációs Bizottsá-
tást végzett: négy ember – köztük két kis- napon Dr. Bakondi György országos kataszt- got. Megmozdult a tudományos közösség is:
gyermek – meghalt, többen eltûntek, 390 rófavédelmi fõigazgató beszélt. Illés Zoltán a Magyar Tudományos Akadémia 9 fõs szak-
embert ki kellett telepíteni (Kolontárról, De- környezetvédelmi államtitkár felhívta a fi- értõi csoportja is a helyszínen vizsgálódott.
vecserrõl és Somlóvásárhelyrõl), és további gyelmet arra, hogy szemben a cég kataszt- A helyzetet a vegyi katasztrófa másnap-
110 személy kimenekítésérõl kellett gondos- rófa-elhárítási terveiben szereplõ 200-300 jának délutánjára sikerült normalizálni, azt
kodni. A beavatkozás során nyolc tûzoltó, ezer köbméternyi iszappal, a most megsé- követõen a nagyon erõsen maró hatású, lú-
egy katona és nyolc rendõr elsõ- és másod- rült tározóban valójában ezen mennyiség gos kémhatású iszapot igyekeztek hatásta-
fokú égési sérüléseket, illetve légúti károso- többszörösét tartották. lanítani. A mentést Dr. Bakondi György