Page 6 - magazin-június
P. 6
4
ÁRVÍZI VESZÉLYHELYZET BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN
volt. A vízügyi elõrejelzések alapján a veszé- beépítve. Segítséget jelentett az is, hogy a ügyi dolgozók ellátását, igaz, addigra így is
lyeztetett lakosságot kitelepítették, a befo- Vám- és Pénzügyõrség Regionális Parancs- több berendezés megrongálódott. A környe-
gadási helyeken elhelyezésük, egészségügyi noksága 50 fõt, 10 terepjárót ajánlott fel a zõ lakóházakból a közeli iskolába telepítették
és élelmezési ellátásuk biztosított volt. A ki- védekezési munkálatokhoz. A megáradt helyi a lakosokat, akiknek a száma meghaladta az
telepítettek száma Borsod-Abaúj-Zemplén patakok Zemplénben és a dél-borsodi részen ezret.
megyében május 16-án 1934 volt, ami az or- is több településen elöntötték az utcákat, la- Szikszó közelében május 17-én reggel
szágosan kitelepítettek 92,4 százalékát tette kóépületeket. A megye területén 35 vízátfo- elõször a település elõtt veszteglõ kamionok
ki (4-5). lyásos útszakaszt kellett lezárni. több száz méteres sorát kellett leküzdenünk.
Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigaz- De még így is szerencsésnek mondhattuk
gatóság tekintettel a kialakult árvízvédel- Szikszó víz alatt magunkat, mert késõbb volt idõszak, amikor
mi- és vízkárhelyzetre külön e-mail címen be sem lehetett jutni a városba.
fogadta a segítséget nyújtó, önkéntes fel- Május 17-én Borsod-Abaúj-Zemplén megye Abaúj kapujának polgármesteri hiva-
ajánlásokat. E-mail címen várták mindazok felé tartva mindenütt látni lehetett az orszá- tala felbolydult méhkashoz hasonlított: ka-
jelentkezését, akik személyi és tárgyi fel- gon végigsöpört vihar nyomait egybefüg- tasztrófavédelmi szakemberek, tûzoltók,
ajánlások önkéntes tevékenység a menté- gõ vízterületek, letört kisebb-nagyobb ágak, rendõrök, segítséget kérõ állampolgárok for-
si munkálatokban, hasznos eszközök, beren- leszaggatott falevél és virágszirom jelezték a gataga fogadott bennünket. Ez persze nem
dezések, anyagok, stb. révén segíteni tud- viharos erejû szél és a szakadó esõ több na- véletlen, hiszen innen irányították Szikszó
ták az árvíz által sújtott településeket. A pos pusztítását. védekezési rendszerét. Ehhez a szomszédos
megadott e-mail címre beérkezõ felajánláso- Május 16-ról 17-re virradó éjjel Szikszón Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébõl érkezett
kat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ka- a Vadász-patak áradása miatt víz alá került a Dányi Béla pv. ezredes, katasztrófavédelmi
tasztrófavédelmi Igazgatóság fogadta és ko- II. Rákóczi Ferenc Kórház alsó szintje, ahon- igazgatóhelyettes nyújtott hathatós, opera-
ordinálta. Ezt követõen a gátakon nagyon nan 45 beteget a felsõ szintre menekítettek, tív segítséget. A legkülönfélébb kérések fu-
sok önkéntessel találkoztunk, akik ilyen úton aztán megoldották a betegek, az egészség- tottak be a polgármesteri hivatalba: a városi
kerültek a veszélyeztetett partszakaszokra.
Teljes állománnyal,
több napon át
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztró-
favédelmi Igazgatóság az Operatív Törzs
koordinációjával, együttmûködve a vízügyi
szervekkel és a települési önkormányzatok-
kal, megerõsítve 243 tûzoltóval, 11 pv-sza-
kemberrel és 539 polgári védelmi kötelezettel
a Sajó vonalán 21, a Hernád vonalán 8 te-
lepülésen, és más településeken is teljes ál-
lományával vett rész az árvízi védekezésben
(6). Az MVB döntése alapján megszervezték
a veszélyeztetett települések kitelepítését, il-
letve befogadását. Már a védekezés elsõ idõ-
szakában mintegy 180 ezer homokzsák lett 7
6 bíróságtól érkezett faxban a bíróság épületé-
nek homokzsákos bevédését kérték. Ide
erõt, eszközt, homokzsákot küldtek. Telefo-
non jött a hír, hogy egy idõs hölgyet kell ki-
menteni a házából hozzá a tûzoltók mentek
segíteni. Többen is jellezték, hogy a temetõt
elöntötte a víz. Ezzel kapcsolatban felmerült
az ötlet, hogy vágják át a közeli utat, hogy a
víz le tudjon folyni a régi homokbányába.
Más szóval, zajlott az élet, problémák merül-
tek fel, oldattak meg. Vasárnap este óta
egyébként mintegy hatvan tûzoltót, kataszt-
rófavédelmi szakembert, rendõrt irányított
Szikszóra a katasztrófavédelmi vezetés. Az
elöntött ingatlanok száma 250-300 közé volt
tehetõ (7). A kimenekítettek száma a hely-
zetnek megfelelõen folyamatosan változott.
Ezzel kapcsolatban egyébként hétfõn dél-