Page 7 - magazin-április
P. 7

5


 elyzet 2010 tavaszán – megyei körkép
 helyzet 2010 tavaszán – megyei körkép



       úton vezették le a vizet, valamint a lakosság
       bevonásával, homokzsákokkal védték a háza-
       kat. A hathatós beavatkozás eredményekép-
       pen sikerült a kialakult helyzetet normalizálni,                                                            KATASZTRÓFAVÉDELEM 2010. április
       illetve a nagyobb károkat elhárítani. Lakosok
       kitelepítésére nem került sor. Nem volt ilyen
       súlyos a helyzet Izsákon és Szabadszálláson.
       Izsákon kettõ helyen vágták át a településen
       átvezetõ csatorna gátját, így biztosítva a víz
       szabad lefolyását. Ehhez az is kellett, hogy a













                                          belterületein belvízi elöntések jelentek meg.  dekezési tevékenység személyi és technikai
                                          Ennek következtében 17 település védeke-  megsegítése érdekében kijelölésre kerültek
                                          zett a belterületére elrendelt fokozat mellett  a helyszíni operatív feladatokba bevonható,
                                          jellemzõen a legkritikusabb idõszakban két  valamint a vízügyi igazgatóságokhoz rendel-
                                          település volt III. fokú készültségben. A Kö-  hetõ összekötõ tisztek.
                                          rös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igaz-  A fokozat mellett belvíz ellen védekezõ
                                          gatóság illetékességi területére vonatkozóan  települések közül 9 (Doboz, Körösladány,
                                          mind a 10 belvízvédelmi szakaszon II. fokú  Gyula, Békéscsaba, Kétegyháza, Vésztõ,
                                          készültség mellett folytak védekezési felada-  Méhkerék, Zsadány, Békéssámson) nyújtott
                                          tok. Az igazgatóság illetékességi területén  be vis maior igénybejelentést a védekezés
                                          vezetõi szinten árvízvédelmi bejárást hajtott  során jelentkezõ többletkiadásainak megté-
       Kiskunsági Nemzeti Park jóváhagyja a védett  végre 2010. január 2-án a Fehér-, a Fekete-,  rítésére, mely bejelentések helyszíni vizsgá-
       Kolon-tóba történõ vízbeeresztést. Az eltömõ-  Kettõs-, Hármas-Körösök vonatkozásában,  lata január hónapban lezárult. Február és
       dött részek, átereszek tisztításával, valamint  melynek következtében megállapíttatott,  március hónapban 5 önkormányzat
       az árkokban lévõ víz szivattyúzásával, áteme-  hogy azonnali lakosságvédelmi intézkedések  (Kétegyháza, Bucsa, Szarvas, Békésszent-
       lésével is kezelték a helyzetet. Szabadszállá-  és polgári védelmi szervezetek alkalmazása  andrás, Békéssámson) bejelentésére került
       son a pincékbõl és árkokból történt a víz szi-  nem indokolt.          sor, a helyszíni ellenõrzések ezen esetekben
       vattyúzása, illetve az egyik utcában lévõ négy  A kialakult helyzetre vonatkozóan igaz-  is lezajlottak.
       épület köré kellett gátat építeni.  (BK MKI)  gatóságunk felkészülési feladatokat hajtott  (Haskó György pv. alezredes, tanácsos,
          A Körösök romániai vízgyûjtõ területén  végre, valamint az egyes településeken a vé-  PVKO osztályvezetõ)
       az év elsõ napjaiban nagy mennyiségû csa-
       padék hullott le. E csapadék, a hóban tárolt
       vízkészletek olvadásával együtt árhullámo-
       kat indított el a felsõ folyószakaszokon. Az
       árhullámok a Fehér-, a Fekete és a Sebes-
       Körösök, valamint a Berettyó és a Horto-
       bágy-Berettyó áradását idézték elõ. A Ket-
       tõs- és a Hármas-Körösön ebbõl adódóan
       megemelkedett vízszintek jelentkeztek. A ja-
       nuár 4-ei héten az áradások két üteme volt
       tapasztalható, a  Békés megyei folyósza-
       kaszokon a legmagasabb, III. fokú árvízvé-
       delmi készültség volt.
          A megyében a január 4-ei hét csapadé-
       kos idõjárása következtében, valamint a hõ-
       mérsékleti viszonyok változékonysága miatt
       elolvadt hóban tárolt vízkészlet jelenléte mi-
       att a külterületeken, valamint a települések
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12