Tizenötödikén a tizenöt éves HEROS tizenöt fecskendőt adott át

2016. szeptember 15. 14:53

Tizenöt hazai gyártású HEROS AQUADUX-X 4000-es gépjárműfecskendőt, négy felújított tűzoltóautót, árvízvédelmi konténereket és egy szállítójárművet, illetve egy egészségügyi konténert adtak át szeptember tizenötödikén Budapesten, a BM HEROS telephelyén a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságoknak, önkéntes tűzoltó egyesületeknek, illetve az országos egészségügyi és munkabiztonsági központnak. Az átadott eszközök összértéke nagyjából két és félmilliárd forint.

A gépjárműfecskendőket, konténereket, felújított járműveket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a rendvédelmi szervek vezetői, a megyei katasztrófavédelmi igazgatók, valamint a tűzoltógépjármű-gyártás szereplőinek jelenlétében. Elsőként a házigazdák nevében Rajnai Attila, a BM HEROS Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket, emlékeztetve arra, hogy régen került új gazdához egyszerre ennyi jármű, felszerelés. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy éppen a cég fennállásának tizenötödik évfordulóján adják át a tizenöt gépjárműfecskendőt.

Az ünnepségen Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes mondott köszöntőt. Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország alaptörvénye szerint minden állampolgárnak joga van a biztonsághoz, függetlenül attól, mekkora településen él. Hozzátette, az átadandó új és felújított fecskendők, a konténerek, a hordozójármű éppen ennek a biztonságnak a növelését szolgálják. A tizenöt új tűzoltó szer, illetve az önkéntes egyesületekhez kerülő négy felújított jármű hozzájárul ahhoz, hogy a katasztrófavédelem beavatkozó állománya megfelelő eszközökkel rendelkezzen. A HEROS AQUADUX-X 4000 típusú gépjárműfecskendőkkel kapcsolatban Kontrát Károly emlékeztetett arra, több éves fejlesztőmunka eredményeként hozták létre, hazai gyártásban, hazai munkaerő felhasználásával. A prototípust 2013-ban készítették el, az első darabot rá egy esztendőre mutatták be, a sorozatgyártás pedig ez év elején indult. A járművek beszerzésére a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program adott lehetőséget, mondta az államtitkár, a projekt teljes, tizennégy és félmilliárd forintos költségvetéséből összesen száznyolc fecskendő kerül majd a tűzoltóságokhoz, ez a rendszerben lévő járművek körülbelül egyharmada. Ebben az évben, folytatta a miniszterhelyettes, összesen negyven gépjárműfecskendő talál új gazdára. A felújított járművekről szólva elmondta, azok az önkéntes tűzoltó egyesületek munkáját segítik majd, egyben köszönetet mondott az önkénteseknek a tűzvédelemben folytatott tevékenységükért. A Gazdasági Ellátó Központ szerállományába kerülő konténerekről elhangzott, azok sokoldalúan felhasználhatók, akár egymáshoz is csatlakoztathatóak, így konténertelep létrehozására is alkalmasak. Kontrát Károly az egészségügyi konténerről elmondta, azt a főigazgatóság saját keretéből szerezte be, hogy katasztrófahelyzetekben megfelelő körülmények között tudja biztosítani a szükséges egészségügyi ellátást. Összességében az államtitkár úgy fogalmazott, a felsorakozott gépjárműfecskendők, konténerek, szállítójárművek egy modern, egységes védelmi rendszer részét képezik, olyanét, amely egy magasabb biztonsági szintet garantál.

A beszédet követően Kontrát Károly és dr. Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója átadta Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas megye és a főváros katasztrófavédelmi igazgatójának a fecskendők stilizált indítókulcsát, a Gazdasági Ellátó Központ igazgatójának a konténerek és a szállítójárművek átadásáról szóló dokumentumokat, illetve az országos egészségügyi és munkabiztonsági központ vezetőjének az egészségügyi konténer iratait. A Csongrád megyei Mórahalom, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőtelek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló, illetve a Vas megyei Hosszúpereszteg önkéntes tűzoltó egyesületének képviselői pedig a felújított MB-RBI TLF1000 típusú tűzoltógépjármű kulcsát vették át a miniszterhelyettestől és a főigazgatótól.

A rendezvény végén Kontrát Károly és Tollár Tibor megszemlélte a kiállított fecskendőket, a különböző funkciójú konténereket, és elbeszélgettek a gépjárművek személyzetével.

A HEROS AQUADUX-X 4000 típusú gépjárműfecskendők Rába gyártmányú futóművel, rugókkal és fékberendezéssel, valamint Renault fődarabokkal rendelkeznek. A tűzoltástechnikai berendezést számítógép felügyeli, rendelkezik adatgyűjtő, diagnosztikai és automatizált funkcióval, a hibás kezelésre is figyelmeztet. A jármű négyezer liter vizet tud szállítani, tűzoltási és műszaki mentési feladatoknál is kiválóan alkalmazható. Nemcsak városi környezetben, hanem lakott területen kívül, akár nehéz terepviszonyok között is jól használható. A tizenöt gépjárműfecskendő összértéke 1 milliárd 987 millió forint (egy gépjárműfecskendő ára 132,5 millió forint).

A BM OKF Gazdasági Ellátó Központ egy konténerszállító gépjárművet, egy konténerszállító pótkocsit, valamint hat darab árvízvédelmi konténert vett át, amelyek mobilgátak, egyéb árvízvédelmi eszközök szállítására, tárolására alkalmasak. Az eszközök összesen több mint százharminc millió forintnyi értéket képviselnek, finanszírozásuk a Svájci-Magyar Együttműködési Program által biztosított keretösszegből történt. Ugyancsak a GEK szerállományába került hét összecsukható, univerzális, a BM HEROS által fejlesztett konténer. A konténerek hőszigeteltek, nyolc fő tartós elhelyezésére alkalmasak emeletes ágyak és kiegészítő bútorzatok segítségével. Emellett a központ saját forrásból is beszerzett árvízvédelmi konténert. A speciális konténerek összesen nyolcvanhétmillió forintba kerülnek.

A katasztrófahelyzetekben szükséges egészségügyi ellátás megfelelő körülményeinek biztosítása érdekében a BM OKF saját költségvetése terhére az országos egészségügyi és munkabiztonsági központ részére egy egészségügyi konténert szerzett be. A tizennégymillió forintos konténer gyorsan telepíthető és abban biztonságosan végezhetők el az egészségügyi vizsgálatok: hőszigetelt, klimatizált, könnyen fertőtleníthető.

Az önkéntes tűzoltó egyesületek egy-egy MB-RBI TLF1000 típusú, felújított gépjárműfecskendőt visznek haza. A BM HEROS az 1993-94-ben gyártott járművek teljes tűzoltástechnikai rendszerét modernizálta, a felújításra harmincnégymillió forintot költöttek.
 

Fotó: Jóri András és Jagicza Gábor tű. százados - BM OKF