A lárvák mellett már a kifejlett szúnyogokat is gyérítik

2021. május 25. 11:48

A szakemberek a kifejlett szúnyogok ellen elsőként a Tisza-tónál, hatezer hektáron lépnek fel, a lárvák ellen hatásos biológiai módszert pedig a Duna mentén, Budapest, Baja, Mohács és Sopron környékén alkalmazzák ezer hektárnyi vízfelületen.

Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, a következő napokban megkezdődik az ellenük való védekezés. A kifejlett szúnyogok elleni készítményt földi úton, platós terepjáróra vagy kisterheautóra szerelt berendezésekkel juttatják ki az érintett települések belterületén. A kémiai módszernek két változata van:

  • Az egyik a melegködképzés, amelynek során az apró cseppekre bontott irtószer elosztását motor keltette hővel segítik. Ezt a módszert főként növényzettel erősebben borított környezetben célszerű használni. A keletkezett köd rövid időre korlátozhatja a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken nem alkalmazzák.
  • A másik az ULV (ultra low volume), finomcseppes eljárás. Ennek alkalmazása során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kismértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, forgalmasabb területeken ezt a módszert használják.

A kémiai eljárás során alkalmazott készítmény a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre ártalmatlan, hektáronként alig több mint fél litert permeteznek ki belőle, kijuttatás után pedig néhány órával lebomlik. A permetezést késő este és éjszaka végzik, így a méhekre és más, nappal aktív rovarokra nem jelent veszélyt. 

A szúnyoglárvák elleni védekezés csak közterületekre terjed ki, viszont a szúnyogok jelentős része magántelkeken fejlődik ki. Érdemes a kerti tárgyakból kiönteni az összegyűlt esővizet, a füvet pedig rendszeresen lenyírni, hiszen a szúnyogok előszeretettel bújnak meg az árnyékot adó növényzetben. 

Fotó: Szőke Péter BM OKF