Megkezdték a felkészülést a magyar mentőcsapatok

2021. szeptember 27. 10:12

Szeptember 23-26. között Gyomaendrődön és Békéscsabán felkészítésen vettek részt a HUNOR hivatásos és a HUSZÁR önkéntes mentőszervezet törzstagjai. A továbbképzés része annak a sorozatnak, amellyel a csapatok már a 2023-as ENSZ INSARAG újraminősítésre készülnek fel.

A felkészítést dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főosztályvezetője nyitotta meg. A találkozón tizenöt megyéből csaknem ötven szakember vett részt. 

A mentőszervezetek tagjai egyebek mellett a nemzetközi segítségnyújtásban kulcsfontosságú, megújult eljárásrendek alkalmazását, és az elektronikus adatgyűjtési programok használatát gyakorolták. 

A csütörtöki és pénteki elméleti oktatást követően szombaton gyakorlati feladatok várták a résztvevőket: a hat különálló csapatnak okoseszközök felhasználásával, önállóan kellett felderítenie a neki kijelölt kárhelyszínt. A térképészeti információkon kívül a kárterületen megszerzett és felderített adatokat egy kézi számítógép segítségével kellett az erre a célra kifejlesztett programban rögzíteni. Ezeket azután továbbították a műveletirányító központba, ahol megkezdődhetett az adatok kiértékelése. A gyakorlat záróakkordjaként a csapatoknak a koordináták megadásával kellett beazonosítaniuk és felderíteniük még másik három külső helyszínt.  

Fotó: Csordás Ádám, HUSZÁR mentőszervezet