Zuhogó esőben is biztosra kellett menniük

2021. szeptember 10.

„Reggel óta szakad. Mindenünk is vizes. És ami eddig nem volt az, most az lesz”, ezt a rövid üzenetet küldte Pinkóczi Tamás tű. százados pénteken reggel Namurból, ahol éppen egy festői szépségű vízfelület meghódítására készültek a GrimpDay-verseny csapatai.

A fiúk felszerelése és ruhája még meg sem száradt a csütörtök délutáni eső után, máris újabb vizes feladat állította erőpróba elé a tűzoltókat. A zuhogó esőben nemcsak a vízen kellett átevezniük, hanem azt követően egy száz méter magas sziklafalat is meg kellett hódítaniuk a rendelkezésükre álló eszközökkel. Pénteken is vizsgázott tehát a kreativitásuk, türelmük és összetartásuk. Olyannyira nem  kímélte a versenyzőket a korán érkezett belgiumi ősz, hogy a szervezők végül az evezős versenyszámot a váratlan nehézségek és a zuhogó eső miatt egyik csapat esetében sem értékelték. Az időjárás tehát átírta a forgatókönyvet, ami bekalkulálható, de nem kellemes része a világversenynek, így vélekedtek a mieink.

Pénteken az egészségügyi felkészültségét is bizonyítania kellett a csapatnak. Egy feladat értelmében ki kellett menteni és el kellett látni egy sérültet, aki hatméteres zuhanás után nyílt bokatörést szenvedett, és elvesztette az eszméletét. Mint a csoport vezetője, Égető Szilárd tű. főhadnagy elmondta, a HUNOR tagjai mintegy negyven perc alatt, a zsűri értékelése szerint jól végezték el a munkát.

Fontos tényező az is, hogy egy-egy részfeladatot mennyi idő alatt teljesítenek a csapatok: aki nagyon lassan halad, az értékes pontokat veszít. Eddig egyetlen feladatnál sem adták fel a HUNOR tagjai, még akkor sem, amikor mellettük többen kiszálltak az aktuális próbatételből.

Fotó: Skylotec