Tanévkezdés a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban

2021. szeptember 06. 15:14

Szeptember 6-án megkezdődött a 2021/22-es tanév a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban. A legnagyobb feladatot a tűzoltó-szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzés elindítása jelentette, hiszen négy szakaszban összesen száztizennyolcan kezdték meg tanulmányaikat Budapesten.

A bevonulás és a regisztráció után beköltöztek a kollégiumba és az egyenruhát is átvették a hallgatók. Müller Róbert tű. ezredes, oktatási igazgatóhelyettes köszöntötte az állományt, majd a szakmai képzést igazoló tanúsítvány megszerzésének feltételeiről, az öthónapos képzés részleteiről tájékoztatta a leendő tűzoltókat.

Az alapszintű tűzoltó-szakképzés elindításával egy időben az új képzési rendszernek megfelelően kezdődött meg a tűzoltó szerparancsnokok szakmai képzése harminc tűzoltó részvételével.

Folytatja tanulmányait a tűzvédelmi szervezőképzésben résztvevő huszonhárom hallgató is. Az októberre tervezett szakmai vizsgájukkal lezárul a több mint tíz éven át tartó, az országos képzési jegyzék előírásai szerint folytatott képzés. Azok, akiket a következő félévben iskoláznak be, már az új képzési rendszer szerinti katasztrófavédelmi szervezőképzést fogják megkezdeni.

Fotó: KOK