Halálos lakástűzzel indult az év

2021. január 04. 10:30

Szombat reggel bútorok gyulladtak ki Nyírmártonfalván, a Rákóczi utca egyik családi házának húsz négyzetméteres szobájában. A lángok ágyban dohányzás miatt csaptak fel, égett az ágy és a mellette lévő két fotel. A nyíradonyi tűzoltók kiérkezése előtt a hozzátartozók megfékezték a lángokat, a tűzoltók az épületet átvizsgálták, az izzó, parázsló részeket eltávolították. Az épületben egy ember tartózkodott, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

A dohányzás a mai napig előkelő helyen szerepel a lakástüzek okai között. A tavalyi évben 30 halálos lakástűz keletkezett dohányzás miatt. Jellemzően hamarabb elalszanak az ágyban dohányzók, mint a cigaretta, ami meggyújtja az ágyat és annak környezetét. Mire felébred az alvó ember, már annyi mérgező füstöt szívott be, hogy sokszor nem lehet már megmenteni. Nem kell nagy tűz egy halálos tragédiához, elég, ha egy négyzetméteren izzik valami és füst keletkezik.

Ezért nagyon fontos odafigyelni idős, egyedül élő hozzátartozóinkra és otthonukat egy füstérzékelővel biztonságosabbá tenni. A készülék a tűz kialakulásakor hangos sípolással jelez, így még füstmérgezés előtt felébreszti az alvó embereket is.

 

Fotó: Szőke Péter r.a. Fotóriporter / kiemelt szakügyintéző