Tartalomjegyzék

Ülésezett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság

2020. március 09.

A főigazgatóságon megtartott rendezvényen minisztériumok és szakmai szervezetek képviselői vettek részt, a bizottság ülést megnyitó alelnök elsőként az ő elmúlt években végzett munkájukat köszönte meg. A tanácskozás további részében a tavalyi munkát vették górcső alá. Az elhangzott számokból kiderült, hogy több tízezer ember találkozott egy év alatt a bizottság kampányaival, vagy fordult meg valamelyik rendezvényükön. A tábornok jónak értékelte a bizottság tavalyi munkáját, ahogy fogalmazott, pontosan jelölték ki a szakemberek az irányokat és a célokat, a kitűzött feladatok teljesültek.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság értékelő és 2020 feladatait meghatározó ülésén dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő felvázolta az elmúlt év tevékenységét. Ebben kiemelt helyen szerepelt a tűzmegelőzés, a fiatalok felkészítése, a minisztériumokkal és társszervekkel való szoros együttműködés, a legújabb technológiai újítások alkalmazása, és a kisebb-nagyobb közösségek megszólítása közvetlenül vagy követett módon. Mindemellett a tábornok hangsúlyozta, a bizottság folyamatosan feldolgozza és elemzi a rendelkezésére álló adatokat, a beavatkozások módszereit, a statisztikai tényezőket, hiszen ezek alapján tudják meghatározni azt, merre terjeszkedhet, milyen új irányokat követhet a tűzmegelőzés.

Az előadáson elhangzott adatok tevékeny évről tanúskodnak, az országos és a területi bizottságok rendezvényei 858 ezer embert mozgattak meg, a bizottságok 2441 helyszínen jelentek meg országszerte, több mint 500 cikk vagy riport mutatta be a munkájukat. Nyári táboraikban 2500 gyermek fordult meg, 140 ezer szórólapon és több mint 54 ezer plakáton tájékoztatták az embereket a felelősségvállalás, a tűzmegelőzés fontosságáról, vagy az éppen aktuális veszélyforrásokról. 

A tábornok nyolc évre visszatekintve elmondta, hogy húsz százalékról nyolcvan százalékra nőtt azon lakások aránya, amelyekben szén-monoxid-érzékelő működik. Hozzátette, az OTB tavaly ötszáz érzékelőt szerzett be, melyek népszerűsítésében és a lakástüzeket érintő egyéb folyamatokban is remek partnerre talált mások mellett a katasztrófavédelem kéményseprőipari szakembereiben.

Erdélyi Krisztián, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alelnöke azt mondta, a cél az, hogy a tűz, a füst vagy a mérgező gáz ne oltsa ki egyetlen ember életét sem, e cél teljesüléséhez azonban sok szervezet együttes munkájára van szükség. Abban viszont továbbra is nagy szerepet kell vállalni, hogy a fiatalokat, a következő generációt felelős viselkedésre és aktivitásra neveljük. 

A hozzászólók javaslatai a jogi környezet rendezésével, a fiatalok elérésének módszereivel, és a szakterületek együttműködésének kulcsterületeivel foglalkoztak. Ennek jegyében mutatkozott be az ülésen az a különleges eszköz, amely olyan valóságosan jeleníti meg egy lakástűz kibontakozását, az érintett család menekülését és a tűz oltását, mintha a néző maga is szereplője lenne az eseményeknek. Az oktató célú VR szemüveg hamarosan országjáró körútra indul, mint ahogy a bizottság is része lesz a hétköznapoknak, konferenciáknak, szakmai kiállításoknak, kommunikációs kampányoknak a továbbiakban is. 

Fotó: Szőke Péter BM OKF